Hazánkban a tavalyi év aszályos időjárása igen jelentős, több száz, egyesek szerint 500 milliárd forintos kárt okozott a mezőgazdaságnak, a magyar gazdáknak. A kár mértékét nem lehet pusztán az időjárásra fogni, abban közrejátszott az is, hogy a hazai vízügy szemmel láthatóan nem tudta kezelni az általános vízhiányt, a talajvízszint csökkenését és a katasztrofális mértékű a szárazodást.

A vízgazdálkodásunk korszerűtlen és hatástalan, még mindig arra a múlt század közepére jellemző technokrata alapokra épül, amely az árvizeket és belvizeket katasztrófaként kezeli, azok gyors levezetésére törekszik, nem pedig a víz visszatartására.

A hazai vízgazdálkodás koncepcionális problémáira utal az is, hogy miközben a tavalyi év brutális szárazsággal döntötte be a magyar mezőgazdaságot, a vízügyi szervek előrehaladott tárgyalásokat folytattak, hogy a szomszédos Ausztria mezőgazdaságát magyar részről öntözővízzel segítsük. Ezt már korábban más hírportálok is megírták, és mi is lényegesnek tartottunk megemlíteni (itt)  
Tudni kell, hogy burgenlandi Fertőzug mezőgazdasági területeinek talajvízszint süllyedése és vízhiánya mögött nem csupán a csapadékmentes időjárás keresendő: vízügyi szakemberek szerint a térség talajvizét mintegy hatezer kút vízkivétele apasztja – amely kutak egy jelentős része illegális. A tervek szerint évenként a Velencei-tó térfogatának közel másfélszeresét, mintegy 60 millió köbméternyi vizet juttatnának a burgenlandi gazdálkodók megsegítésére.

Azt gondolhatnánk, Ausztria a saját mezőgazdaságának problémáját, annak vízhiányát kezelni tudja, mert az országuk csapadékban jobban bővelkedik, mint Magyarország, és a gazdasági helyzetük miatt sem szorulnak más, náluk szegényebb országok segítségére.

Emellett figyelembe kell venni, hogy Szigetköz térségére, ahonnan a Mosoni-Dunából kivezetnék a vizet, a helyi polgármesterek és vízügyi szakemberek erősen vízhiány sújtotta területként tekintenek. 1992-ben Csehszlovákia egyoldalúan elterelte a Dunát, a saját oldalára épített mesterséges csatornába terelvén a folyó mindenkori vízhozamának átlag 80 százalékát. Ez nem csak azzal járt, hogy a Duna vízszintje napokon belül méterekkel lett alacsonyabb, de a környező terület talajvízszintje is lesüllyed, ami jelentősen kihatott a térség mezőgazdaságára is. A károk igen jelentősek voltak, és azok mérséklésére vízpótlórendszert építettek ki, nem csak a szigetközi mellékágrendszerben, de a gátakon kívüli mentett oldalon is, hogy a mezőgazdasági termelést elősegítsék.

1995-től sok tízmilliárd forintot költöttek a vízpótló rendszerre, és, hogy a vízügyi hatóságok még mindig elégtelennek ítélik Szigetköz és térségének vízháztartását, azt mutatja, hogy évek óta szükségesnek tartják, hogy a szigetközi Öreg-Duna mintegy 40 kilométeres szakaszára 4 keresztgátat építsenek.

Ezek után fölöttébb meglepőnek tűnik, hogy az ausztriai Burgenland fertőzugi mezőgazdasági területeinek és azok kisebb tavainak, mint például a Zicksee-tónak a vízpótlását is épp innen, a vízügy által vízhiányosnak kikiáltott szigetközi régióból, a Mosoni-Dunából kívánják vízzel ellátni. Tudni kell, hogy a Mosoni-Dunában sincs sok víz. Eleve egy zsilipen kapja a vizet a szlovákoktól, amelynek mennyisége kielégítőnek nem nevezhető, ennek tudható be, hogy két duzzasztó is épült a Mosoni-Dunán, épp amiatt, hogy emeljék a folyó vízszintjét, aminek az időszerűségét mutatja, hogy a 30 milliárdért épített torkolati duzzasztót tavaly adták át. De, mint említettük, a szigetközi Duna-szakaszra is akarnak építeni duzzasztókat az elkövetkező években a kevés víz miatt. Miközben innen, a Mosoni-Dunából látnák le az osztrák gazdákat vízzel.

Felmerül a kérdés, hogy a több ezer hektárnyi osztrák mezőgazdasági terület öntözéséhez, és az osztrák horgászati, rekreációs célokat szolgáló Zicksee-tó vízpótlását miért a Duna elterelése óta amúgy is vízhiánnyal és lesüllyedt talajvízszinttel küszködő Szigetköz térségéből, a Mosoni-Dunából kell pótolni?

Úgy tűnik, hogy ha duzzasztókat akarnak építeni, akkor nincs elég víz szigetköz térségében, de ha az osztrák mezőgazdasági területek vízpótlásáról van szó, akkor bőven van víz a térségben.

Ugyanakkor a tervek megítélésekor kikerülhetetlen, hogy Ausztria rendelkezik saját Duna szakasszal, olyannal, amelyben a vízhozam 100 százaléka folyik, nem úgy, mint a szigetközi Duna-szakaszon, ahová Szlovákia a mindenkori vízhozamnak csak átlag 20 százalékát juttatja. Ausztria nyilvánvalóan meg tudná oldani a területének vízpótlását a saját Duna-szakaszából is, csak az számukra drágább lenne, és nyilvánvalóan a csatorna építésével járó környezeti kár is Ausztriát érintené, amit a környezetükre oly nagy figyelmet szentelő osztrákok inkább szeretnének elkerülni, a környezeti terhet és a vízkivételt inkább Magyarországra hárítva.

A Fertő-tó vízpótlásának az ötlete is számos kérdést vet fel.

A Fertő-tó vize kritikusan alacsony vízszintre süllyedt le, amely a jelenlegi csapadékhiányos években még akkor sem lenne meglepő, ha a Fertő-tó eleve nem egy elöregedő, sekély, sztyeppei jellegű tó lenne. Ugyanakkor a Fertő-tó állandósult alacsony vízszintje korántsem természetes eredetű. A Hanság főcsatorna, amely 1909-ben készült el, a Fertő-tó vizét a Rábcán keresztül a Győr melletti Abdánál a Mosoni-Dunába juttatja. A Hanság főcsatorna mintegy 10 méter szélességű és a vízhozamtól függően 2-3 méter mélységű, amin másodpercenként akár 15 köbméter vizet is le lehet engedni – összehasonlításképp: a Rába közepes vízhozama Győrnél ennek alig kétszerese. A vízügyi honlapon a Hanság főcsatornát és a Rábcát egyenesen, mint a ”Fertő-tó levezető rendszer”-t említik (itt).

A Fertő-tó vízszintjénél a gondok egy részét az okozza, hogy közel állandó vízszintet tartanak fenn, és a 100 évente egyszer megengedhető károsan magas vízszint az mindössze fél méterrel magasabb az átlagos vízszintnél. (itt). Mint az EDUVIZIG honlapján látható, pl. 2014. szeptemberében 9 (kilenc) centiméterrel volt magasabb a Fertő-tó vízszintje az adott időszakra vonatkozó szabályozási szintnél, emiatt megkezdték a tó leeresztését másodpercenként 6 köbméter vízhozammal. (itt)

A leeresztett víz mennyisége természetesen függ az évi összes csapadéktól, de elmondható, hogy éves átlagban mintegy 20 millió köbméter vizet eresztenek le a tóból.

Tehát látható, hogy a vízügyi szervek egy teljességgel leszabályozott tavat képzelnek el, amiből előre meghatározott ütemterv szerint engedik le a szerintük fölösleges vizet, illetve amibe meghatározott ütemterv szerint engednék bele többlet vizet. Az egészet úgy kell elképzelni, mint amikor egy kádban a dugó folytonos kihúzogatásával és a csap folytonos nyitogatásával próbálnánk közel egyenletes vízszintet létrehozni. Ezt hívják ökológiai vízpótlásnak.

A Fertő-tó vízpótlása már többször felmerült az elmúlt évtizedekben, amely hasonló aggályokat vet fel, mit a Balaton, vagy a Velencei-tó esetében: félő, hogy a megmentésére szánt víz hordalék anyaga tovább növelné a feltöltődés ütemét, míg az eltérő vízminőség hosszútávon károsítaná a már kialakult értékes ökoszisztémát.

A Fertő-tó vízpótlására több lehetőség felvetődött, a szakértők szerint a Mosoni-Duna, a Rába, a Répce, vagy a Lajta jöhetne szóba, illetve vízzel lehetne ellátni a Dunából, vagy a Dunának a parti szűrésű vízbázisából. Ez utóbbi egy osztrák terv volt még az 1930-as években.
Azt azonban feltétlen ki kell emelni, hogy Ausztriának van saját Duna szakasza, amelyben sokkal több víz folyik, mint a Duna elterelése miatt méterekkel lesüllyedt szigetközi Duna-szakaszon, azaz a Fertő-tó vízpótlását a burgenlandi mezőgazdasági területekkel egyetemben saját maguk megoldhatnák. Ez már csak amiatt is indokolt lenne, mivel a Fertő-tónak mindössze a negyed része esik Magyarországra, ami leginkább nádas, így a tó nyílt vízfelületének csak töredéke tartozik hazánkhoz, tehát egy túlnyomórészt osztrák területen elhelyezkedő tavat kell megmenteni, amely alapvetően osztrák turisztikai igényeket és gazdasági érdekeket szolgál ki.

A hazai vízügyi szerveket nem egy alkalommal érte már a vád, hogy beruházásaik erősen árbevétel orientáltak. Elhangzott ez sokszor a tiszai árapasztók építése kapcsán is, hogy ezekkel a tározókkal igen nagy ráfordítással csak nem túl jelentős vízmennyiséget tudnak visszatartani, töredékét annak, mint amit a meglévő természetes mélyárterek felhasználásával nagyságrendileg kisebb ráfordítással meg tudnának valósítani.

A fertőzugi vízpótlás ennek az árbevétel orientált szemléletnek a mintapéldája: ahhoz, hogy az osztrákokhoz el tudják juttatni a vizet, meg kell emelni a Mosoni-Duna Mosonmagyaróvár alatt elhelyezkedő duzzasztóját, ki kell szélesíteni és meg kell hosszabbítani a jánossomorjai csatornát: a vízkivétel, a környezeti beavatkozás és a károk Magyarországot terhelik, míg a gazdasági haszon Ausztriában keletkezik. A beruházás árbevétele pedig a vízügyi ágazathoz kapcsolódó cégcsoportokban jelentkezik.