A Duna Charta véleménye a Duna részvízgyűjtő vízgyűjtő-gazdálkodási tervének kéziratában olvashatókról

A világban a gazdasági és környezeti feltételek globális megváltozása miatt megjósolhatatlan, hogy mik lesznek az elkövetkező 20-30 évben a prioritások. Senki nem tudja megmondani, hogy 20 év múlva milyen lesz az energiaszektor szerkezete, mik lesznek a kelet-nyugati szállítási útvonalak, milyen lesz a bankrendszer, milyenek lesznek a környezeti változások stb. Gyanítható, hogy a globális felmelegedés miatt az elkövetkező évtizedek legjelentősebb természeti erőforrása az ivóvíz lesz, amelynek jelentősége a nemzetgazdaságban stratégiai szintre emelkedhet.

Emiatt kategorikusan kijelenthető, hogy a Dunán csak olyan beavatkozások engedhetők meg, amelyek nem veszélyeztetik az ivóvízbázisokat, és a dunai vízgazdálkodásban sem szabad 20-30 évnél hosszabb távú megoldást erőltetni! Elvetendő minden olyan
javaslat, köztük a duzzasztási javaslatok, amelyek ivóvízbázisokat tennének tönkre, és 100 évre bebetonoznák a vízhasználat formáját – tetejében a lehető legköltségesebb megoldással!
Ha megépítenék anagymarosi duzzasztót, az tönkretenné az alatta fekvő szentendrei vízbázist (a lezúduló víz kimosná a parti szűrésű kutak kavicsrétegét), emiatt teljesen új alapokra kelene tenni Budapest ivóvízellátását.
.

A Duna Charta álláspontja szerint a hajózás feltételeit a hagyományos vízkormányzási módszerekkel, a Duna adottságainak figyelembe vételével, a Dunához igazodó hajóparkkal kell megoldani. Kiemelendő, hogy a VITUKI szerint ez nem csak duzzasztással, hanem a hagyományos vízkormányzási módszerekkel is megoldható! Ugyan ez igaz a káros medermorfológiai változásokat korrigálására is, amely – a nyugat-európai országokban bevált módszer szerint – duzzasztás nélkül megoldható mederstabilizálással és hordalék visszatöltéssel. Ezek a módszerek nyilvánvalóan nem véglegesek és rendszeres időközönként megismételt beavatkozást igényelnek. Viszont költségük még hosszú távon sem több, mint a duzzasztók építésének költsége.

Érezhető, hogy a Duna duzzasztásában érdekelt lobbicsoportok a Víz Keretirányelvet arra akarja felhasználni, hogy az évtizedes duzzasztási terveket – különösen nagymarosi duzzasztót – a VKI-ba csomagolva próbálja elfogadtatni, különös hangsúlyt fektetve a hajózásra.
A Duna hajózhatóságának és vízgazdálkodásának megítélését akadályozza, hogy a duzzasztásban érdekelt lobbicsoportok a műszakilag megvalósítható alternatívákat elhallgatják, és úgy állítják be, mintha csak és kizárólag duzzasztással lehetne megoldani a létező problémákat.
A Duna nemzetközi teherárú szállításra mindig is alkalmas volt, ma is az. Viszont az, hogy a Duna elsődleges nemzetközi – fő kelet-nyugati - szállítási útvonallá váljon, az jelenleg csak koncepció, és semmi garancia nincs arra, hogy a Duna hazai szakaszán a hajózási feltételek esetleges teljes megvalósulása esetén az elkövetkező évtizedekben kialakulna egy olyan jelentőségű hajózási útvonal, amit a lobbiérdekek prognosztizálnak (ok: Boszporusz szűk keresztmetszete, tengeri-folyami hajók korlátolt átrakodási kapacitása, a kelet-nyugati szállításban a tömegárú arányának várható jövőbeni csökkenése, egyéb már létező preferált, illetve tervezett szállítási
útvonalak).
Az sem állja meg a helyét, hogy a dunai nemzetközi hajóút fejlesztéséből Magyarországnak jelentős gazdasági haszna lenne, vagy, hogy az érdemben növelné a versenyképességünket.

A Duna Charta és más környezetvédő szervezetek a Dunán történő árúszállítást szorgalmazzák a közúti fuvarozás helyett, azzal a megkötéssel, hogy a dunai hajóforgalom ne tegye tönkre a folyót és az értékes ivóvízbázisokat.
Számos (lobbiérdeket képviselő) tévhit él a dunai áruszállítással kapcsolatban, teljesség nélkül:
- Ha duzzasztjuk a Dunát, a hazai szakaszon a hajózhatóság a jelenlegi 65 százalékról legfeljebb csak 82 százalékra emelhető (kb. ezer milliárdos befektetéssel, az ivóvízbázis tönkretételével),
- Magyarországnak alig rosszabb a hajózási részaránya az áruszállításban, mint az uniós átlag, és jobb mint Szlovákiáé vagy Ausztriáé,
- a folyami szállítás fajlagos energia felhasználási mérlege alig olcsóbb, mint a vasúton történő (addig volt olcsóbb, amíg a Mahart a tengeri szállítást is beleszállította).


Elvetendő, hogy a Dunára a Duna-Tisza köze vízháztartásának problémájára való hivatkozással építsenek duzzasztókat. A Duna-Tisza közének problémáját az elképesztően költséges, az ivóvízbázisokat mellesleg tönkretevő duzzasztók és Duna- Tisza csatorna nélkül kell és lehet megoldani. Az elmúlt évszázadban kialakított, az intenzív mezőgazdaság igényei szerint kialakított csatornahálózat a talajvíz gyors
levezetésével méterekkel süllyeszti a talajvízszintet: ez a valódi oka a talajvízszint drasztikus csökkenésének, ami a jelenleg meglévő talajvíz levezető csatornarendszer átalakításával és az adottságokhoz igazodó mezőgazdasági termelés ösztönzésével, támogatásával lehet megoldani.

A szigetközi VGT-vel kapcsolatos véleményünk a „Szigetköz alegység vízgyűjtő gazdálkodási terv kéziratának” hozzászólásaiban található meg. Itt csak két pontot emelnénk ki. Az egyik, hogy a „Duna részvízgyűjtő vízgyűjtő-gazdálkodási tervébe” is bekerült a Szite 3 gátas terve, holott tudomásunk szerint a tervezők közt részt vesznek olyanok is, akik a KVVM-ben azt a tanulmányt készítették, amely kategorikusan leszögezi, hogy a Szite terve nem 3 gátat, hanem sűrű duzzasztást javasol. A másik, hogy „Duna részvízgyűjtő vízgyűjtő-gazdálkodási tervébe” is bekerült, hogy a Szite terve az 50-es évek vízdinamikáját reprodukálná Szigetközben. Nem gondolnánk, hogy a
tervezők ne lennének tisztában azzal, hogy a Szite terve mindössze évi másfél méter vízszintingadozást enged meg, és azt sem gondolnánk, hogy ne lennének tisztában, azzal, hogy Szigetköz vízdinamikája évi 6-7 méter volt.


Döbbenetesnek tartjuk, hogy ennyi szakmai kontroll sincs a VGT-ben.


2009-11-18.

Duna Charta