Sajtóközlemény

A Duna Chartának és a Védegyletnek az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságához intézett levele

A Magyar Országgyűlés
Fenntartható Fejlődés Bizottsága
részére

Dunakiliti

 

Tisztelt Elnök úr, Tisztelt bizottsági Tagok!


Alulírottak a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület tervének megvitatásában nem kívánunk részt venni, ezzel is jelezve, hogy már annak a felvetésével sem értünk egyet, hogy a hágai ítélet által hazánknak biztosított lehetőségek érvényesítésére teendő érdemi lépések sürgetése helyett a Dunára tervezett keresztgátak építésének megvitatásával foglalkozzon a Tisztelt Bizottság.
71 ezren írták alá, hogy „Vizet a Dunába!” Amivel egyetértünk: Vizet a Dunába – és ne gátakat!

A Parlamenttől, és a Fenntartható fejlődés bizottságától pedig azt várjuk, hogy kinyilvánítsa:
Egy olyan aláírásgyűjtéssel, amelynek szövegrészében meg sem említik a gátakat, nem lehet gátak építését kieszközölni arra a 71 ezer állampolgárra hivatkozva, akik azt írták alá, hogy vizet a Dunába!
Ellenkező esetben ez az aláírók megtévesztését jelentené, és visszaélés lenne a választási eljárási törvénnyel.

 

Bárdos Deák Péter (Duna Charta)
Jánossy András (Országos Vízgazdálkodási Tanács OT-delegáltja) 
Vida Viktor (Védegylet)

 

Budapest, 2012. október 8-án