Konferenciák

Vizet a Dunába, ne gátakat! – 25 éve terelték el a Dunát

A konferencia az előadások letölthető anyagai

Konferencia az Országos Széchenyi Könyvtárban

Vizet a Dunába, ne gátakat! – 25 éve terelték el a Dunát

 

A Duna 1992-es elterelése sajnos nem befejezett múlt, hanem sokkal inkább folyamatos jelen idő. 2015-ben nem publikus tárgyalások folytak, hogy az ökológiai rehabilitáció megcsúfolásaként az egész Duna folyam legsűrűbben duzzasztott szakaszát alakítsák ki Szigetköz térségében. Határozott fellépésünkkel tavaly meg tudtuk állítani az ezirányú magyar – szlovák tárgyalásokat, de tudjuk, a gátépítő lobbi ma is azon ügyködik, hogy megvalósítsa azt, amit a Duna elterelését levezénylő Julius Binder kijelentett: a magyaroknak nem több vízre, hanem több gátra van szükségük.  Konferenciánkkal nem csupán megemlékezünk a szomorú évfordulóról, hanem az aktuális problémák egy részével is foglalkozni kívánunk: Szigetközzel, az éghajlat változásával és kiszámíthatóságával, a Duna-Tisza csatornával, és a Római-parttal. Állásfoglalásunkban javaslatot teszünk a szigetközi Duna-szakasz védetté nyilvánítására. 
Konferenciánkon kerül átadásra az idén alapított Karátson Gábor környezetvédelmi díj. 

 

Egy nehezen megkérdőjelezhető szakértői vélemény a konferenciánkon

A volt Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium bős-nagymarosi tárcaközi bizottsága szakmai vezetőjének hozzászólása a konferenciánkon

Elhívtuk a konferenciánkra a volt tárcaközi bizottság szakmai vezetőjét, Kovács Györgyöt, aki hozzászólásában idézett a 2010-ben, a vezetése alatt kidolgozott előzetes megvalósíthatósági tanulmánynak a záró, összegző gondolataiból: "Egyik intézkedés sem bizonyult a legjobb megoldásnak..."

2016. április 5.

Stratégia és környezet – a párbeszéd elmaradt

Összefoglaló a konferenciáról – az előadások letölthető anyagai.

Mint a meghívóban megírtuk, párbeszédet szerettünk volna. És nyilvános vitát, szembesítve az eltérő, ellentétes véleményeket, hogy képet kapjunk arról, mi alapján döntött úgy Baranyai Gábor, hogy Szigetköz  ökológiai rehabilitációját leginkább a Duna legsűrűbben duzzasztott szakaszának kialakítása szolgálná. És ki, kik voltak azok, akik eldöntötték, mi legyen a Duna-táj sorsa az elkövetkező évtizedekben, évszázadban. Épp emiatt volt több mint érthetetlen, hogy a Baranyai Gábor miniszteri biztos és az általa megnevezett szakértői csapat testületileg maradt távol a konferenciáról.

2016. április. 4.

Meghívó - végleges program

Stratégia és környezet – Párbeszéd a Szigetköz jövőjéről

2016. április 1. 14.00 óra
A Magyar Tudományos Akadémia budavári Kongresszusi Terme 1014 Budapest, Országház utca 28.

A konferencia programját úgy alakítottuk ki, és a meghívott előadókat úgy kértük fel, hogy a szakmai korrektséget előtérbe helyezve a két szembenálló véleményt képviselő oldal egyenlő mértékben tudja bemutatni az álláspontját a vízgazdálkodás, az ökológia és a jog területén.
Ennek alapján kértük fel a vízmegosztási tárgyalásokon és a szigetközi Duna-szakasz stratégiai környezeti vizsgálatában (SKV) résztvevő szakembereket, Baranyai Gábort (IM), Láng Istvánt (OVF), illetve Aradi Csabát, Danyik Tibort és Ambrus Andrást (környezetügy).
Bár személyesen egyikük sem tudta elvállalni a felkérést, a napokban véglegesíteni tudtuk a konferencia programját.

ÚJ HELYSZÍN! MTA Jakobinus terme: 1014 Budapest, Országház utca 28-30.

Konferencia - Beszélnünk kell a Dunáról!

A Duna Charta meghívja Önt a Beszélnünk kell a Dunáról - Duzzasztás, vagy fenntarthatóság? című konferenciájára 2015. december 4-én 14 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Jakobinus termébe.  Budapest, Országház utca 28-30.

2015. november 24.

A Duna Charta konferenciájának összefoglalója és az előadások anyagai

Vizet a Dunába – ne gátakat! Magyar Tudományos Akadémia Felolvasóterme, 2012. október 26.

A Duna Charta   2012. október 26-án a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében tartotta meg a „Vizet a Dunába – ne gátakat! Húsz éve terelték el a Dunát” című konferenciáját. Ismertetőnkben a konferencia előadásainak rövid összefoglalója és a letölthető előadások találhatók meg. 

2012. október 28.

Konferencia - 20 éve terelték el a Dunát

Vizet a Dunába - ne gátakat! A Duna Charta konferenciája

A Duna Charta meghívja Önt a "Vizet a Dunába - ne gátakat!" című konferenciájára,
2012. október 26. 14 órára a Magyar Tudományos Akadémia Kistermébe.
Budapest, Széchenyi István tér 9.

M E G H Í V Ó

A Duna Charta és a Fidesz Néppárti Képviselőcsoportja meghívja Önt a
"DUNASZAURUSZ - DUNA MOZGALMAK - DUNA STRATÉGIA"
című konferenciára.

Időpont: 2010. május 15. szombat 10.00-15.00 óra
(regisztráció: 9.30-tól)

Helyszín: Danubius Hotel Gellért - 1111 Budapest, Gellért tér 1.

LEGYEN DUNA-TÖRVÉNY!

konferencia a Magyar Tudományos Akadémián a Duna Charta és az MTA Természetvédelmi és Konzervációbiológiai Bizottságának szervezésében

II. TÁTI DUNA KONFERENCIA

A Duna Charta és a Védegylet
II. Táti tanácskozásának résztvevői
az alábbi Zárónyilatkozatban foglalják össze álláspontjukat
a Duna jövőjét érintő tennivalókról

Tát, 2006. november 4.

I. TÁTI DUNA KONFERENCIA

A Duna Charta és a Védegylet táti tanácskozásának résztvevői az alábbi Zárónyilatkozatban foglalják össze álláspontjukat a Duna jövőjét érintő tennivalókról

Tát 2004. április 3.