Római-part

Római-part – érték és társadalom

Javaslat az elferdített probléma átfogalmazására, és a kibontakozás folyamatára

A Római-part problémája nem egyszerűen gát-elhelyezési és gát-típus kiválasztására vonatkozó kérdés. Az árvízvédelem műszaki megoldása a hullámtérre és vonzáskörzetére vonatkozó, az érdekeket, értékeket teljes körűen feltáró felmérés, elemzés, egyeztetés függvénye kéne legyen. Ez az írás a társadalmi egyeztetés folyamatának a lépéseire, és a figyelembe veendő szempontokra tesz javaslatot.

Balogh Kálmán összefoglalója.

A Duna Charta Római-parttal kapcsolatos álláspontja

A Duna Charta írásban fejtette ki a véleményét a Magyar Tudományos Akadémia ad-hoc bizottsága tagjainak. A levelet a nem szószerint, de tartalmilag megegyezően tesszük közzé a bizottság döntése után.

 

2013. június 30.

Elkészült az MTA Római-part ad-hoc bizottság szakvéleménye

Vida Gábor akadémikus, a bizottság tagja különvéleményt fogalmazott meg

Ha 1983-ban Szentágothai János  az akadémia elnökeként a Vituki igazgatóját bízta volna meg, hogy vezetésével véleményezzék a bős-nagymarosi vízlépcső tervét, minden bizonnyal hasonló megállapítást hoztak volna, azaz, hogy a bős-nagymarosi vízlőpcsőrendszer egy korrekt műszaki terv, és feltehetően az erőműrendszer megépítése mellett érveltek volna. Szerencsére Szentágothai János alatt ilyen nem fordulhatott elő, és sajnálattal kell megállapítani, hogy a Pálinkás József által vezetett akadémia nem első esetben tesz tanúbizonyságot, hogy a globális környezeti válság ellenére olyan túlhaladott technokrata megoldások mellett teszi le a voksát, amelyek egyértelműen ellentétesek az unióban érvényes környezetvédelmi normáknak.

2013. június 15.

„Ezt nem is értem. Mi az, hogy átszakad a gát?” – Tarlós István

Tarlós István főpolgármester a római-parti védműről

Két és fél évvel a 10 halálos áldozatot követelő ajkai vörösiszap tározó gátjának átszakadása után azt a kérdést feltenni, hogy „Ezt nem is értem. Mi az, hogy átszakad a gát?” – mutatja, hogy Tarlós nem csak a hazai árvizek történetével nincs tisztában, de talán a közelmúlt legnagyobb hazai környezeti katasztrófájáról sem hallott.

2013. június 1.

Katasztrófát okozhat a mobilgát – figyelmeztetésre sem lesz idő

Újra itt vannak a szakértők a Duna mentén...

„A 4,8 milliárd forintos tervezett költségű mobil gát jelentősebb árvíz idején úgy védi meg az üdülőövezeti lakókat, hogy őket a gát mögül kitelepítik. Ha bízva a mobil gát állékonyságában a Nánási útnál nem készülnek fel a védekezésre, akkor egy gátszakadás esetén mindent elönt az ár egészen a Szentendrei útig, Csillaghegy-Pünkösdfürdő vagy a Pók utcai lakótelep egyes területeit néhány órán belül 3-5 méteres víz borítja majd. Az atlatszo.hu megszerezte a „havária tervet” és az „elöntési számítást”.” – az atlatszo.hu cikke nyomán

2013. május 30.

"Római-part - ameddig tart" fotókiállítás

A kiállítás képei - és amik kimaradtak

A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes fotókiállítást szervezett az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába „Római-part – ameddig tart” címmel. A kiállítás képanyagának összeállításához a Római-partot szerető és féltő „civilek” segítségét is igénybe vettük.

Meghívó

A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes fotókiállítást szervezett az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába „Római-part – ameddig tart” címmel.

Az 2012 évi. fotó monitoring munka képei

Képgalériánk közel 500 pontban mutatja be Szigetköz mellékágrendszerének 2012. évi állapotát

A szigetközi Duna-szakasz mellékágrendszereiben a Duna elterelésének 20. évfordulóján átfogó fotó montiroring munkát végeztetetett a Duna Charta. Doborgazsziget, Cikolasziget és Ásványráró környéki mellékágrendszerekben több mint 500 helyen rögzítettük a mellékágak vizuálisan megfigyelhető állapotát, amelyből 482 fotó megtekinthetnek Honlapunk "Szigetköz monitoring képgalériájában".

A monitoring munka a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával valósulhatott meg. 


2013. február 28.

Római-parti mobilgát – a tények tükrében

Hegedűs Tibor írása

Tarlós István véleménye szerint a Nánási úti nyúlgát megerősítése sokkal többe kerülne, mint a Római-parti mobilgát megépítése, mert a Nánási útról alól el kellene helyezni az ott húzódó víz- és gázvezetéket ( http://index.hu/belfold/budapest/2013/02/25/tarlos_nem_vagyok_caligula/, http://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=120).

Ezzel szemben a FŐGÁZ-nak a Rómaifürdő Telepegyesülethez 2011. szeptember 20-án írt levelében ez olvasható: „A tárgyban nevezett 25 bar-os gázelosztó vezeték, mely a jelenlegi gáttal szemben lévő oldalon helyezkedik el a Királyok útján, árvízmentes időben, ill. árvíz esetén sem jelent élet- és vagyonvédelmi veszélyt a környezetére. Megfelelő biztonsági övezettel rendelkezik, aktív korrózióvédelemmel ellátva, havi rendszerességgel ellenőrizzük a műszaki állapotát. Árvízmentes időben ill. árvíz esetén sem kell számolni meghibásodással.  Árvíz keletkezésekor illetve szükség esetén az elosztó gázvezeték a beépített szakaszoló elzárókkal gázmentesíthető”.

Ehhez hasonló érdekes dokumentumokat olvashatunk Hegedűs Tibornak a Csillaghegyen élőkhöz intézett nyílt levelében.

2013. február 28.

Dr. Csemez Attila véleménye a Római-parta tervezett mobilgát kapcsán

Dr. Csemez Attila egyetemi tanár, az MTA Tájépítészeti Albizottságának elnöke a napokban állásfoglalásban fejtette ki véleményét a Római-partra tervezett mobilgáttal kapcsolatban, amire Tarlós István úgy reagált, hogy az Akadémia addig semmilyen hivatalos állásfoglalást nem adott ki.
Csemez Attila véleményét az Építészfórum honlapon fejtette ki. 

2013. február 27.

Kavicson peckesen sétálgató halak nincsenek – jelentette ki Tarlós István a Római-part természeti értékeit féltő környezetvédelmi aggályokra reagálva

Tarlós István a 2013.február 25-i sajtótájékoztatóján a védett madarakról és halakról szólva kijelentette: a madarakat senki nem üldözi el, továbbá próbálja elképzelni a "kavicson peckesen sétálgató halakat". Mint mondta, nincs olyan információja, hogy a halak elpusztulnak, ha a Duna medrében úsznak, és csak akkor maradnak életben, "ha teniszpályák fölött úszkálhatnak".

2013. február 26.

Elfogadták a római-parti mobilgát tervét

Elfogadta a mobilgát építésére  vonatkozó javaslatot a fővárosi közgyűlés, annak ellenére, hogy az MTA Tájépítészeti Albizottsága a terv ellen foglalt állást.

2013. február 23.

Az MTA Tájépítészeti Albizottságának állásfoglalása a Római-parton tervezett mobilgáttal kapcsolatban

A Magyar Tudományos Akadémia Tájépítészeti Albizottsága állásfoglalást adott ki a Római-parton tervezett mobilgáttal kapcsolatban 2013. február 20-án. Az állásfoglalás kiemeli, hogy a terület rendezését csak az EU Víz Keretirányelve alapján tartja kivitelezhetőnek, valamint, hogy a térség zöldfolyosó szerepe megkérdőjelezhetetlen, és mint ilyen, védelemre érdemes. Megállapították, hogy valós árvízvédelmet csak a jelenlegi védvonal megerősítése jelentheti, de emellett megfontolásra érdemesnek tartják a part menti ingatlanok kerítésvonalában építendő gátrendszer tervének kidolgozását is.


2013. február 21.


Ártéri erdő helyén alumínium mobilgát épül a Római-parton

A Római-part végveszélyben van. Az ártérre építkezők ingatlanjainak védelmében a Főváros – közpénzen – olyan gátat szándékozik építeni a Duna-partra, amely elpusztítná a természetközeli partszakaszt, jelentős feltöltéssel és a meglévő fák, a galériaerdő kivágásával járna. Az alábbiakban a Dunai Szigetek honlapnak a 2013. február 15-én megjelent összefoglaló cikke olvasható, amely betekintést ad a Római-part történetébe, az ártérre építkezők által követelt mobilgát mögött feszülő érdekekbe, és a partra épített gát következményeibe, ami a cikk szerint egy olyan mérnöki pusztasággá alakítaná át a Római partot, ahol többé már nem lenne érdemes ücsörögni, vagy sétálni.

Az eredeti cikk, más a témával foglalkozó cikkekkel együtt az alábbi linken érhető el: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2013/02/arteri-erdo-helyen-aluminium-mobilgat.html


2013. február 18.