A Kvassay Jenő Terv tervezete (vitaanyaga) számos pozitív tulajdonsággal bír, de annak gondos áttanulmányozása után nyilvánvalóvá válik, hogy a tervezet egyik gerincét, és megvalósulása esetén a környezetre gyakorolt legnagyobb hatását a már évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott és kidolgozott, a rendszerváltás utáni kormányzatok és a társadalom által már számtalan alkalommal visszautasított vízügyi tervek alkotják.

A vízgazdálkodás problémái nem sorscsapásszerűek, azt leginkább az elmúlt másfél évszázad koncepcionálisan hibás vízügyi szemlélete okozta, kezdve a Tisza szűk mederbe való leszabályozásától, a vizes területek mértéktelen lecsapolásán át, a Duna szűk hullámtérbe szorításán keresztül a bős-nagymarosi erőműrendszer építéséig. Ez mind olyan problémakör, amelyeket megfontolt és úgymond megalapozott vízügyi beavatkozások idéztek elő, és amelyeknek a levét most isszuk. És, amely szemlélettől szemmel láthatóan nem tudnak, de nem is akarnak szakítani a KJT megalkotói.
A tanulmányból kiderül, hogy a tervezet megalkotói szerint a hazai vízgazdálkodás fellendülésének alappillére, hogy kevesebb megkötéssel, korláttal tudjanak dolgozni. A jelenlegi szervezeti és jogszabályi hátteret, amelyben környezet és természetvédelmi kontroll van, felszámolandónak tekintik, és elengedhetetlennek tartják, hogy a vizekkel kapcsolatos minden döntésben alapvetően a vízügyi csúcsszervezet szava legyen a döntő. Ezt elősegítendő, egy olyan szakmai és hatalmi struktúrát szándékoznak kialakítani, amely a vízügyet a rendszerváltás előttig jellemezte. A tervezet megalkotói felszámolandónak tartják, hogy jelenleg, idézzük: „A vízhez ma három kormányzati (miniszteri) felelősség tartozik” (75. o.) . A tanulmányban többször felbukkan az az igény, hogy szabadulni akarnak a környezetvédelmi kötöttségektől, azaz a környezet és természetvédelem befolyását kívánnák csökkenteni, és vízgazdálkodási szakemberek – nagyrészt vízügyi mérnökök – kezébe adni a döntés jogát, hogy felülbírálják a környezet és természetvédelem ökológiai igényeit. 

A Víz Keretirányelvre és a fenntarthatóságra számtalan alkalommal hivatkoznak a tanulmányban, mégis, a benne foglaltak – főleg a folyók és dombvidéki patakok esetében –szögesen ellentétesek azokkal.
A Víz Keretirányelv kimondja, milyen beavatkozásokat kell előnyben létesíteni vízfolyások estén. Idézzük
„Mederrehabilitáció dombvidéki kis- és közepes vízfolyásokon:
Célja a mederforma átalakítása és a part menti növényzónák helyreállítása, illetve ehhez a morfológiai feltételek megteremtése (figyelembe véve a HA2 és a HA3 intézkedést is). A változatosság javítása (kanyargósság, változatos partviszonyok), csak a feltétlenül szükséges földmunkával, főként közvetett módszerekkel. Fenékküszöbök, fenékgátak, surrantók felülvizsgálata és átépítése. A vízfolyás rehabilitáció fontos eleme általában a megfelelő szélességű hullámtér, vagy a nyílt ártér létrehozása – ami történhet kisajátítással és/vagy földhasználat váltással”

„Nagy folyók szabályozottságának csökkentése:
Nagy folyók esetében a szabályozottság teljes megszüntetése általában irreális elképzelés. Felülvizsgálható azonban a műtárgyak működése, illetve érvényesíteni kell azt az alapelvet, hogy a megfelelően széles hullámtéren belül hagyni kell, hogy a folyó maga alakítsa medrét (a védendő értékek megfelelő biztonsága mellett).  …  „Az EU Árvízi Irányelve alapján készülő árvízi kockázati tervekben olyan megoldásokat kell alkalmazni, amelyek figyelembe veszik a VKI előírásait, az ökológiai szempontokat.”  … „Nagy folyók esetében a szabályozottság csökkentése inkább az jelenti, hogy nem építünk újabb partvédő műveket és keresztirányú műveket, hanem a széles hullámtéren belül hagyjuk a folyót magától alakulni ott, ahol ez nem veszélyezteti az árvízi biztonságot”
(A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása, közreadja: VKKI, EDUVIZIG 2009.) 

Ezen irányelvek megvalósítása helyett a KJT-ben legnagyobb hangsúllyal a vízfolyások duzzasztása áll.

Patakok esetében:
Dombvidéki vízrendezés címszó alatt: „A patakok árhullámai elleni védekezés természetes eszköze a vízvisszatartás, a lefolyási intenzitás csillapítása: az agrotechnikai és erdészeti eszközökkel kombinált tározás. Csak a tározók nyújtanak lehetőséget a kellő, megelőző védelemre.” (15. oldal) 

Folyók esetében a duzzasztás szükségességével több helyen találkozunk a KJT-ben:
Folyógazdálkodás címszó alatt: „Világszerte fontos eszközei a folyógazdálkodásnak a nagyműtárgyak”…”Másfelől az újak létesítése elutasítottságba ütközik. E 25 éve krónikus helyzeten kell túljutni a vízvisszatartást is előtérbe helyező folyógazdálkodás tervezhetősége érdekében.” (16. oldal) … „El kell érni, hogy a vízvisszatartás hatékonyságának javítása, sőt érdemben történő lehetővé tétele, a szivattyúzás költségeinek csökkentése érdekében a nagyműtárgyak létesítésének szakmai alapokra helyezett értékelése végre politikamentesen megtörténhessen.” (67.o)
Síkvidéki vízrendezés címszó alatt: „Ennek keretében itt is felszínre kerül annak tisztázása, hogy a szivattyúzás alternatívájaként az emelt szintű vízterek létrehozását vállalja-e a társadalom.” (63. o)
Térségi vízszétosztás címszó alatt: „Szakmailag határozott véleményünk, hogy a szivattyús vízemelések helyett emelt szintű tározó terek (mesterséges, vagy erősen módosított víztestek) létrehozása, meder és oldaltározók létesítése vizsgálatra érdemes műszakilag értékelhető beavatkozási alternatíva. „
Részletes célkitűzések címszó alatt: „…illetve a Csongrádi vízlépcső építése napirendre kell kerüljön.” (68.o) 

A tanulmány készítői láthatólag tanultak az Új Széchenyi Terv „hibájából”, ahol néven nevezték a Duna duzzasztását, nem kis felháborodást kiváltva ezzel, ők ehelyett, az „emelt szintű vízterek” és „nagyműtárgyak” elnevezést használják egyértelműen a dunai duzzasztókra célozva (Szigetköz, Nagymaros, Adony, Fajsz).
Megfigyelhető, hogy a KJT tervezetében szó nincs a VKI-ban kívánatosnak tartott szabályozottság csökkentéséről.  A KJT semmibe veszi, hogy a VKI szerint nem kívánatos újabb partvédő műveket és keresztirányú műveket építeni, vagy, hogy hagyjuk a széles hullámtéren belül a magától alakulni a folyót, a KJT-ben a hangsúly a szabályozottság növelésén van.
Szemmel látható, hogy a KJT tervezetének megalkotói szerint a „fenntarthatóság” a folyamatos műszaki beavatkozást, a „vízvisszatartás” pedig a víz minél gyorsabban történő mesterséges tározókba való bevezetését jelenti. 

Aggasztóak, de igen sokatmondóak a nagyvízi mederkezelésben kitűzött célok, ami leginkább a Víz Keretirányelvben nevesített értékek elpusztítását jelenti. A VKI szerint ugyanis a folyó építő munkája által spontán létrejövő szigetek, zátonyok és a rajta spontán szukcesszióval létrejövő vegetáció, valamint a folyót határoló ártéri ligeterdők védendő értéket képviselnek – ne feledjük, hogy a pl. hazai Duna-szakasz természeti értékekben jóval gazdagabb, mint a tőlünk nyugatra eső nagyrészt erősen leszabályozott felső Duna-szakasz. Épp ezek azok értékek, amiknek a felszámolását a nagyvízi mederkezelési beavatkozások célul tűztek ki. Az meg egyenesen megdöbbentő, és a józan mérték elvesztését jelzi, hogy a Natura 2000-es, az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területeket ki akarják vonni a védelem alól – a Duna esetében csaknem az egész hazai Duna-szakasz Natura 2000-es terület, jelezve annak környezetvédelmi és természetvédelmi értékét. Mint a tanulmány írja: „A Natura 2000 területek kijelölését felül kell vizsgálni és az azon való gazdálkodást illetve műszaki beavatkozás összhangját, a vízgazdálkodás elsődlegességének biztosítása mellett kell folytatni”  (65.o). Mindez természetesen összhangban van azzal, amit fentebb írtunk, hogy a tanulmány szerzői láthatólag szabadulni akarnak a környezetvédelmi kötöttségektől, azaz a környezet és természetvédelem befolyását kívánnák csökkenteni, a vízgazdálkodási szakemberek kezébe adva a döntést, hogy felülbírálják a környezet és természetvédelmi igényeket, és ennek érdekében még az uniós természetvédelmi rendszert is átírnák. 

Meg kell jegyezni, hogy amíg a tanulmány szerzői szerint szükség lenne arra, hogy a társadalom pozitívabban értékelje a vízügy tevékenységét:  „Gyenge a társadalmi érdekérvényesítő, érdekegyeztető képességünk és a társadalom is tájékozatlan” (40. oldal), addig a társadalomnak meglehetősen nehéz nemhogy beleszólni, de még bepillantani is a vízügyi tervekbe. Példa erre a konkrét nagyvízi mederkezelések tervek, aminek a megtekintéséhez jogosultság, azaz felhasználónév és jelszó kell. Vagy, a magyar-szlovák határvízi tárgyalásoknak a szigetközi Duna-szakaszra vonatkozó része nem publikus, az nem található meg az interneten.
A jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy a vízügyi beavatkozások a társadalom számára megítélhetetlenek, már csak amiatt is, mert a tervezett műszaki beruházásokról tényleges információt szerezni meglehetősen nehéz. Emellett azt láthatjuk, hogy még a legnagyobb tájátalakító – természetpusztító munka tömör jelentésében is odaírják a végére, hogy a beavatkozás a fenntarthatóság jegyében, és a VKI szellemében történt. 

Jellemzője a vízügyi gyakorlatnak, és ez a KJT-ben is megfigyelhető, hogy a tervezők hajlamosak egy projektbe összevonni a tényleges árvízi fenyegetettségből adódó szükségszerű beavatkozásokat az ortodox, évtizedek óta kudarcot vallott vízügyi tervekkel. Így jelenik meg a KJT-ben is minduntlan az árvízi veszélyeztetettség elleni küzdelem elválaszthatatlan részeként a folyók (Duna, Tisza) duzzasztása, holott köztudomású, hogy a duzzasztás nem csökkenti, hanem éppenséggel növeli az árvízi veszélyeztetettséget, amelyet csak újabb költséges kiegészítő (és környezetpusztító) beavatkozással lehet kompenzálni, az eredeti szintre visszaállítani. (És mielőtt valaki azt állítaná, hogy a tározók segítenek a nagy árvizek levezetésében, kérjük, hogy számolja ki, hogy a Duna 11.000m3/sec árvízi vízhozamnál mennyi idő alatt töltene fel egy negyed milliárd köbméteres tározót). 

Összegezve:

A Kvassay terv jelenlegi tervezete a múlt század közepét idéző vízügyi mentalitás uniós konform csomagolású változata, amelynek egyik célja, hogy kikerülve a környezetvédelem, a természetvédelem és a társadalom valós igényeit – lásd duzzasztók megítélése –, más tárcák véleményét figyelmen kívül hagyva a vízügy dominanciáját növelje, magának követelve mindazokat a döntési köröket, amely eddig a környezet- és természetvédelmet illették.

Elfogadhatatlan, hogy a vízügyet a környezetvédelem felé helyezzék, mert ez azzal a hamis feltételezéssel jár, hogy a vízügy műszaki szakemberei birtokában vannak azoknak az ökológiai ismereteknek, ami alapján megalapozott döntést tudnának hozni. Illetve, elfogadhatatlan, hogy a XXI.-században olyan fölösleges tudásként tekintsenek a környezet és természetvédelem szakembereinek tudására, amelyet ezirnyú képzés nélkül is – vízügyesnek – felelősen lehet művelni. A vízügy képviselői a fenntarthatóságot egy szójátékkal fenntartottságra, műszaki fenntartottságra cserélték ki, a műszaki fenntartottságot a fenntarthatóság szinonimájaként használják, ezzel is bizonyítva, hogy alkalmatlanok a környezet és a természet értékrendjének képviselésére, helyén való kezelésére.

A hazai vízügyben szemléletváltásra lenne szükség, amely szakít az 1950-es, 60-as, 70-es, 80-as évek vízügyi hagyományaival. A Kvassy Jenő Terv tervezete a rossz vízügyi hagyományokat kívánja folytatni, és a Víz Keretirányelv, valamint fenntarthatóság elvét hirdetve ugyanazt a vízügyi szemléletet kívánják visszaállítani, amely az 1950-1980-as években jellemezték a hazai vízügyet, pedig arra lenne szükség, hogy az elmúlt évtizedek helytelen vízgazdálkodási gyakorlatának káros következményeit kiküszöböljük.
Bár a KJT tervezetében csak a csongrádi vízlépcső van néven nevezve, de a jelenlegi KJT tervezetben lévő utalásokból egyértelmű, hogy az 5 szigetközi duzzasztó, a nagymaros, adonyi, fajszi duzzasztó, valamint a Duna-Tisza csatorna a tervek közt szerepel. Ez mind olyan terv, ami az 1950-es években vagy korábban keletkezett a természet leigázása és a természet átalakítása nevében, és most a Kvassay tervben a VKI és a fenntarthatóság jelszava alatt akarják ugyanezt megvalósítani.

Véleményünk, hogy az a vízügyi vezetés, amely a XXI. században a környezeti kihívásokra leginkább csak a múlt század 50-es éveiben született vízügyi terveket tudja lerakni az asztalra, mert nem tud alternatívát felmutatni, alkalmatlan a feladatára.

A Duna Charta véleménye szerint a vízügy társadalmi, környezet- és természetvédelmi kontrolljának megerősítésére van szükség, főleg, mert látszik, hogy a Kvassy Jenő Terv megfogalmazói a folyóink, „kipucolását” és duzzasztását tartják egyik elsődleges céljuknak, súlyosan károsítva ezzel a Natura 2000-es területeket és a folyók még megmaradt, vagy spontán önfejlődésük során létrejött természeti értékeit.
Elfogadhatatlannak tartjuk, a vízfolyások menti Natura 2000-es területek átminősítését és a védettségi szintjének csökkentését, a folyókat övező ártéri ligeterdők degradálását, elpusztítását, a folyók változatosságát növelő zátonyok elkotrását.
Veszélyesnek és megengedhetetlennek tartjuk, hogy újra visszatérjenek a dunai duzzasztók ötletével, véleményünk szerint az ilyen kezdeményezéseket a leghatározottabban el kell utasítani. Nem duzzasztásra, hanem a VKI-ban megfogalmazott elvek tényleges megvalósítására van szükség.