Karátson Gábor, Loosz Tamás és Bárdos Deák Péter: "Előbb vizet, aztán Duna-Régiót!"

Előadás az RS9 Színházban

A Duna 1992-ben történt egyoldalú szlovák elterelése óta a hazai Duna-szakasz felső részébe az eredeti vízhozamnak csak töredéke jut, annak ellenére, hogy a hágai per ítélete alapján Magyarországot a vízhozam legalább fele megilleti. A magyar-szlovák vita jogi lehetőségeit, a műszaki megoldási javaslatokat, valamint a Duna Chartának a tervezett Duna-Régióval kapcsolatos álláspontját ismertetik az előadók. Az előadások előtt levetítjük a "Szigetköz-megsebzett táj" c. 25 perces filmet (r. Bárdos Deák Péter, 1999.), amely bemutatja a Duna elterelése utáni állapotokat Szigetközben.

A Duna Charta, kapcsolódási pontokat keresve azokkal, akiket még ma is érdekel a Duna sorsa, várja az érdeklődőket az előadásain. Napjaink erkölcsi és gazdasági összeomlásában a természet és környezetvédelem szempontjai felértékelődnek; az a csodaszerű tény, hogy legalább a nagymarosi duzzasztógát felépítését sikerült megakadályoznunk, hovatovább az úgynevezett rendszerváltás egyetlen komolyan vehető eredményeként jelenik meg. A Duna Charta minden hónap első hétfőjén délután 6 órakor várja az RS9 színházban azokat, akiknek fontos az egészséges környezet, akiknek fontos a jövő nemzedékének az egészséges környezethez, a tiszta ivóvízhez való joga, akik a Dunát, mint élő folyót szeretnék megőrizni az unokáik számára. Programjainkon előadásokkal, vetítésekkel várjuk az érdeklődőket.

Szeretettel várunk mindenkit!

Duna Charta

RS9 Színház

1075 Budapest, Rumblach S. u. 9.