Bárdos Deák Péter: "Tanulmányok a Duna hajózhatóságának javításáról"

A Duna Charta 2010. május 10-i klubnapján, 18 órakor Bárdos Deák Péter (Duna Charta) tart beszámolót a VITUKI: "Tanulmányok a Duna hajózhatóságának javításáról" című stratégiai környezeti vizsgálati anyagáról az RS9 színházban (1075 Budapest, Rumblach S. u. 9).

A Vizgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet 2009 novemberében jelentette meg a Stratégiai Környezeti Vizsgálat: "Tanulmányok a Duna hajózhatóságának javításáról" című vizsgálatát, amely figyelemre méltó megállapításokat tartalmaz, hogy miért nem szabad a Dunát a totális hajózás céljainak alárendelni, ugyanakkor meglepő következtetéseket von le, hogy miért lehet a Dunát a totális hajózás céljainak alárendelni. Az előadásban kritikai elmézést adjuk a tanulmánynak.

Film - hogy tudjuk miről beszélünk.
A márciusi klubnapunkon vetítettük a "Szigetköz - Megsebzett táj" című, 1999-ben készült dokumentumfilmet. Most időben kicsit visszalépve, az 1994-ben készült "Csendélet" című (Fekete Doboz) dokumentumfilmet mutatjuk be. A film a Duna elterelése után két évvel készült, és három embert, Tamás Ferenc doborgazszigeti halászt, Láng István szigetközi szakaszmérnök helyettest és Bárdos Deák Péter természetfotóst megszólaltatva tárja elénk a Szigetközben történteket. Érdekességképp: Láng István később a Szite elnöke, Bárdos Deák Péter a Duna Charta elnökségi tagja lett. Megnyugtatásul: már akkor is szögesen ellentétes véleményt képviseltek.

A Duna Charta, kapcsolódási pontokat keresve azokkal, akiket még ma is érdekel a Duna sorsa, várja az érdeklődőket az előadásain. Napjaink erkölcsi és gazdasági összeomlásában a természet és környezetvédelem szempontjai felértékelődnek; az a csodaszerű tény, hogy legalább a nagymarosi duzzasztógát felépítését sikerült megakadályoznunk, hovatovább az úgynevezett rendszerváltás egyetlen komolyan vehető eredményeként jelenik meg.

A Duna Charta minden hónap első hétfőjén délután 6 órakor várja az RS9 színházban azokat, akiknek fontos az egészséges környezet, akiknek fontos a jövő nemzedékének az egészséges környezethez, a tiszta ivóvízhez való joga, akik a Dunát, mint élő folyót szeretnék megőrizni az unokáik számára. Programjainkon előadásokkal, vetítésekkel várjuk az érdeklődőket.

Szeretettel várunk mindenkit!
Duna Charta

RS9 Színház

1075 Budapest, Rumblach S. u. 9.