A Duna Charta 2010. június 7-i klubnapján, 18 órakor, "Szakértelem és környezeti katasztrófák" címmel kötetlen beszélgetésre hívjuk az érdeklődőket, az RS9 színházban (1075 Budapest, Rumblach S. u. 9). Bevezetőt tart Karátson Gábor, a Duna Charta elnöke.

Mi a közös a Szegedet 1879-ben elmosó nagy árvízben, az 1984-es bhopali tömeges gázmérgezésben, az 1986-ban történt végzetes csernobili atomerőmű balesetben és a mostani, Mexikói-öbölbeli megállíthatatlan olajömlésben? A szakértelem és a környezeti katasztrófa. Valamint, hogy mindegyik esetben olyan tragikus események történtek, amelyek a kor szakértői szerint garantáltan nem következhettek volna be.

A Tisza szabályozását követő első jelentős árvíz 1879-ben gyakorlatilag elmosta a Szegedet. 5600 épülete közül 5200 összedőlt, több mint 160 lakosa vízbefulladt - a hazai vízügy a Tisza szabályozásától eredezteti sikertörténetét.Bhopalban 1984-ben 40 tonna metil-izocianát szabadult ki, nyolcezer ember azonnal meghalt, további áldozatok számát húszezerre becsülik.

Csernobilban 1986-ban 50 ember azonnal meghalt, de az azóta a sugárfertőzés számlájára írható elhalálozások számát több tízezerre becsülik.

A Mexiói-öbölbe eddig mintegy 100 millió liter nyersolaj ömlött (amit a híradások még mindig konzekvensen olajszivárgásként említenek), az élővilágban bekövetkező pusztulás ma még megbecsülhetetlen. A legfrissebb tudósítások már arról írnak, hogy az olajfúrási engedélyek kiadásakor vélhetően rendszeresen megsértették a környezetvédelmi előírásokat.

Ezek az esetek a jéghegy csúcsai, de sejthetjük, és tapasztalhatjuk is, hogy a környezeti hatástanulmányok Magyarországon sem készülnek nagyobb alapossággal: jelenleg a környezeti hatástanulmányt elkészítő az őt fizető megrendelő igényeinek megfelelően bemondásos alapon "bizonyítja", hogy a tervezett beruházás környezetvédelmi szempontból elfogadható. És az eredmény gyakorta brutális környezetpusztítás.