Szakértők a Duna mentén

A Dunaszaurusz újraéledni látszott; akár egy holtnak hitt vámpír, aki egyszercsak, általános rémületre, nyitogatni próbálja koporsója fedelét, hogy teliholdkor kimásszék belőle és szívni kezdje a vérünket újra. Elpusztíthatatlan vízizombi, itt volt újra, hogy próbára tegye az ellene küzdőket ki tudja hanyadszor. Ki hitte volna 1998-ban, amikor a Duna-mozgalom a Fidesszel karöltve verte vissza a dunai rémet, hogy ez az MSZ(M)P-s "project" a Fidesz annyira várt második kormányzása alatt ismét felüti a fejét? Egy hátsó kiskapun, minden jel szerint a kormányzat tudta nélkül osont vissza életünkbe a gátépítő lobby, és mire észbe kaptunk, nagy hangon hirdette már megint, hogy be kell gátazni, ki kell betonozni, de legalábbis hajósztrádává kell alakítani a Dunát. Akár a régi szép napokban, Grósz Károly és Horn Gyula idejében.

Most viszont változott a helyzet. A külügyminisztérium és a miniszterelnök-helyettes után a Fidesz-KDNP február 10-i kihelyezett frakcióülése is kimondta, hogy a magyar Dunán nem fognak épülni gátak, nem kerül sor duzzasztásra és a meder szétkotrására sem. Az elmúlt egy-másfél év olykor kissé átlátszatlan megnyilatkozásai után - amelyeket jónéhányan úgy éltünk meg, mintha ismét az élet és a halálerők küzdelmével volna dolgunk - a mutató látnivalóan az ökológiai megoldások felé kezd fordulni újra. Aminek roppant jelentősége van, mert a nagy környezeti válság idejében már csak az ökológikus szemlélethez való visszatérés segíthetne rajtunk, s európai politikának is csak ez tekinthető. S ílymódon, hadd szabadjon hinni ebben, szemben az önmagára okkal, ok nélkül annyira büszke, bennünket mindig leckéztetni kívánó Nyugattal, hirtelen a jó értelemben vett fejlődés - a megújulás - élére kerültünk, amihez most már tartanunk is kell magunkat.
Mivel azonban az ördög nem alszik, nem árt a közelmúlt és a távolabbi múlt tanulságait levonnunk.

Vízügyes részről legfőbb érvként rendre elhangzik, hogy vízfolyásainkkal kapcsolatban a szakértőkre kéne hagyni a dolgot - civilek ne szóljanak bele az egyébként az ő bőrükre menő vízgazdálkodási döntésekbe. Ki merik mondani ezt a felsőzsolcai vagy a tíz ember halálát és iszonyatos anyagi kárt okozó kolontári katasztrófa után is. Miközben kiderült már az is, hogy az ajkaihoz hasonló zagytározók vannak Mosonmagyaróváron egy jelentős ivóvízbázisra telepítve, Almásfüzitőnél pedig közvetlenül a Duna partján - de a szakértőket ez valahogy nem zavarja.
Mert furcsa emberek mostanság a szakértők. Legjobb szakértőink tervezték a szigetközi ivóvízbázisra épített dunakiliti duzzasztót, legjobb szakértőink működtek közre abban, hogy a Duna, a minket illető Duna vizét is a szlovákokhoz tereljék, legjobb szakértőink ügyködnek azon, hogy a Mosoni-Duna torkolatát áthelyezzék, mert szerintük a Mindenható azt rossz helyre tette. Alig egy évtizede ők dolgozták ki annak a tervét, hogy a Rába vizét a Pannonhalmi-dombságon keresztül a Balatonba vezessék, ők csatornázták agyon a Duna-Tisza közét, hogy elvezessék a fölöslegesnek kikiáltott belvizet, és most ők akarnak egy Duna-Tisza csatorna megépítésével vizet juttatni a csatornákkal kiszárított területekre. Szakértő foglalta írásba, hogy a Dunakeszi tőzegláp nem is láp, azaz nem eredendően "ex lege" védett terület, és ennél fogva bátran beépíthető, szakértő mondta ki, hogy a Sajó árterét fel lehet tölteni az áruházak építése kedvéért, és hogy a kolontáriak biztonságban vannak a felettük tornyosuló irdatlan lúgtározó alatt. És szakértők mondták a kolontári embereknek, hogy a vörösiszap nem minősül veszélyes anyagnak, álljanak nyugodtan bele. Ezek után pedig nem voltak restek tekintetüket ismét a Dunára vetni.

Félreértés ne essék, nem a szakértelemmel, hanem némely szakértőkkel van a baj. Azokkal, akiknek szakértelme olykor csak a "mentsük, ami menthető" pillanatában válik a társadalom számára értékessé, akkor, amikor már tonnaszámra kell ecetsavat és gipszet zúdítani a Torna patakba, hogy az ajkai timföldgyár lúgos szennyét semlegesítsék, mielőtt az nagyobb folyóinkból is kiirtaná az életnek még az írmagját is.

Hajózni kell, de hogyan?

"A mérnöki hivatás felelősségteljes gyakorlásához az alapos szaktudáson felül széles látókörre, erkölcsi érzékkel párosult jellemerőre és felelősségtudásra van szükség" - mondta Pattantyús Ábrahám Géza, a Műegyetem Kossuth-díjas, iskolateremtő akadémikus professzora, aki tudta és tanította, hogy a morális érzéktől mentes szaktudás több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt a társadalomnak.
A szakértői hübrisz legijesztőbb példája a Nagy Hadronütköztető (LHC) egyik tervezőjétől származik. A beüzemelés utolsó fázisa előtt többen felvetették, hogy veszélyes folyamatok indulhatnak majd el az ütköztetőben: kialakulhatnak olyan mikroszkopikus fekete lyukak, amelyek önfenntartó módon magukba rántják a környezetükben lévő anyagot, a növekvő fekete lyuk pedig egyetlen villanás alatt elnyelheti a Földet, két villanás alatt a Naprendszert magát is. Ezt a kockázatot vállalni kell - nyilatkozta akkor az egyik szakértő. Más szakértők ezt a lehetőséget sietve cáfolták, mi pedig vállaltuk és vállaljuk ezt a kockázatot, mint ahogy vállalták a maguk kockázatát a felsőzsolcai, a kolontári és a devecseri lakosok is. Igaz horror, 18 éven felülieknek, vitathatatlanul európai horror. Túlzás-e azt feltételezni, hogy sokan már csak ezért sem akarnak gyermekeket szülni a világra - belehelyezni őket abba a létbe, amelyet a hatalmasok és a szakértők pokollá változtattak? A végestelen végig belépcsőzött Duna terve is csak egy minden meghittségtől megfosztott ország képét irányozta elő.

Hajózni kell! Hivatkoznak unos-untalan a kecses hajókkal közlekedő rómaiakra a hajózási társaságok érdekeit képviselők, és ezzel egyetértünk mi is, akik a jövő-menő uszályok látványát megszokva nőttünk fel a Duna partján. Csakhogy a Dunán a Dunára és nem a tengerekre méretezett hajókkal volna csak szabad közlekedni - és ez az, amibe a Pattantyús professzor tanait nem valló szakértők nem tudnak belenyugodni. Ők a vízi szállítás kikerülhetetlenségét hirdetve akarják kierőszakolni, hogy azokat az árukat, amiket az év 365 napjából 365 napon biztonságosan és gyorsan lehet vonattal szállítani, ezentúl hajóval jóval lassabban szállítsuk az évnek alig 300 napján keresztül valamely kikötőig, ahonnan aztán vonatra, kamionra rakva továbbítják az árut. Hisz bármennyire sajnálatos, Miskolcra, Debrecenbe, Pécsre - de folytathatnánk a sort külföldi nagyvárosokkal is - nem lehet eljutni hajóval.
Hajón nem romlékony dolgot, nem drága műszaki cikkeket szállítanak, hanem tömegárut, amelynek jelentős része amúgy is raktárba kerül. Azaz a hajóra rakott árukat nem a kamionokról fogják leszedni, hanem a vasútról, amely környezetvédelmi és gazdaságossági szempontból vetekszik a hajózással. A hajózási lobby küzdelmét, hogy a vasúton szállított árut ezentúl hajón szállítsák egy darabig, mielőtt újra vonatra vagy autóra raknák, akár sztoikus érdeklődéssel is szemlélhetnénk, ha nem tudnánk, hogy a hajózás túlfejlesztésének százmilliárdos beruházásával tönkretesszük a Dunát a maga esztétikai értékeivel, ivóvízbázisaival és turisztikai lehetőségeivel egyetemben.

Hajózni kell, hivatkoznak az unióra, legújabban a Duna Régió Stratégiára is, mondván, hogy a magyar Duna érdekeit, 3 millió ember ivóvízbázisát nincs jogunk az uniós hajózási társaságok érdekei fölé helyezni. Barsiné Pataky Etelka már mint a Duna Régió kinevezett kormánybiztosa ültetett le minket diskurálni a vízgazdálkodás területének egyik régi szakértőjével, aki Horn Gyula dunai kormánybiztosának, Nemcsók Jánosnak a helyettese volt a szégyenletes, 1998-as magyar-szlovák vízlépcsőtárgyalásokon. Nemcsókék akkor két gát építését ajánlották fel a szlovákoknak a Duna-kanyar felett. A jelenlegi kormánybiztos Barsiné és Nemcsók volt helyettes tárgyalásvezetője ezen a megbeszélésen többek közt kötelező nemzetközi szerződésekre és hazai hajózási rendeletekre hivatkozva próbálták elnyerni a Duna Charta képviselőinek támogatását hajózási koncepciójuk támogatására, állítva, hogy a hazai Duna-szakaszon a hajózás minden további nélkül megoldható duzzasztás nélkül is, a hagyományos folyószabályozás eszközeivel!
Nem sokkal később viszont Nemcsók és Barsiné vízgazdálkodási szakértője egy napilapban a Duna duzzasztásáról nyilatkozott, néven nevezve Nagymarost, Adonyt és Fajszot mint a duzzasztók lehetséges helyszínét, míg Barsiné a nemrégiben egy rendezvényen egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy: "személyesen tőle nincsenek távol a vízlépcsők."

A Jövő Nemzedékek Képviselőjének, Fülöp Sándornak 2010 végén készült tanulmánya azonban megállapította, hogy a hazai szakértők által kötelezőnek kikiáltott nemzetközi hajózási egyezmények az ENSZ AGN egyezménye kivételével egyáltalán nem kötelezők hazánkra nézve, s hogy a magyar hajózási követelmények sokkal szigorúbbak, mint amit nekünk a nemzetközi szerződések szerint biztosítanunk kellene. Így például a 2002-es magyar KöVim rendelet minimumkövetelménye a hajószélesség és hosszúság szempontjából mintegy kétszer akkora, mint amennyit az AGN egyezmény számunkra kötelezőn előír. Magyarán: az elmúlt évtizedben a vízügyi és hajózási lobby képviselői, legjelesebb szakértői a saját vágyálmaikat adták el kötelezőnek beállított nemzetközi szerződésekként.

Ijesztő morális visszaesés

Vízlépcsőt és demokráciát! - hirdette a pártállam utolsó környezetvédelmi minisztere, próbálva a maga módján menteni mind a Dunaszauruszt, mind a pártállamot. A pártállami Dunaszaurusz elleni küzdelem szakmai, tudományos alapját a Magyar Tudományos Akadémia jeles képviselői adták, akik több alkalommal is elutasították a bős-nagymarosi erőműrendszer építését, állásfoglalásukban megállapítva, hogy az erőműrendszer gazdaságtalan, Magyarország számára nem hozna hasznot, a vízbázisok és a környezet veszélyeztetésével viszont jelentős kárt okozna.
Ezek után megütközést keltett, hogy tavaly a Magyar Tudományos Akadémia is beállt a vízlépcső-támogatók közé. A 2010-ben, az Akadémia elnöke által bemutatott akadémiai szakanyag a korábbi akadémiai tanulmányokról szemlátomást nem tud, ehelyett Bős-Nagymaros kudarcának tapasztalatait értékelve tervezgeti a hazai vízenergia-hasznosítás jövőjét. Nemcsak Bős-Nagymarost említi, hanem Adonyt és Fajszot is mint a felépítendő duzzasztók helyét. Érdekes módon a "Megújuló energiák hasznosítása" c. tanulmányban található anyag energetikai szempontból egyáltalán nem a dunai vízenergia termelését emeli ki ("Magyarország vízenergia-adottságai nem túl kedvezőek," "Magyarország általában nem gazdag vízenergiában, mert kevés a hegy, kevés a csapadék, és bővizű folyóink meglehetősen lapos területen folynak végig."). Ehelyett többek közt azt hangsúlyozza, hogy a duzzasztók szolgáltathatnák a megújulónak legkevésbé sem nevezhető Dunai Hőerőmű és a bővítendő Paksi Atomerőmű vízigényét. Azt pedig már csak találgathatjuk, hogy a megújuló energiákkal foglalkozó fejezetet miért a debreceni ATOMKI volt igazgatója, egy magfizikus szerkesztette.
Ijesztő, hogy Grósz Károly idejében a Magyar Tudományos Akadémia jobban képviselte az ország valódi érdekeit, akár a hatalom ellenében is, mint napjainkban a vízügyi lobby ellenében. És ijesztő, hogy az Akadémia elnökének el lehetett adni egy olyan tanulmányt, amelyben a Duna, 3 millió ember ivóvízbázisa pusztán mint kihasználatlan energiaforrás és más erőművek potenciális hűtővíztározója szerepel. Amíg az ivóvizet világszerte mint a jövő "kék aranyát" emlegetik, addig az MTA tanulmányában az a szó, hogy ivóvíz vagy ivóvízbázis még csak elő sem fordul, a vízerőművek környezetromboló hatását pedig elintézi azzal a fél mondattal, hogy: "valószínűleg nem jelentenek gondot".

Külpolitikai öngól fenyegetett

A pártállam bukása óta csak Horn Gyula és az ő dunai kormánybiztosa, Nemcsók János próbálkozott duzzasztók építésével. Az ezáltal kiváltott társadalmi tiltakozás jelentősen hozzájárult a Horn kormány leváltásához, Wermer András szerint (Heti Válasz, 2010. február 11.) az akkori tüntetések 7-12 százalékot hoztak a Fidesznek az 1998-as választásokon. Tisztában van ezzel ma már a baloldal is, Lendvai Ildikó az MSZP elnökeként 2009. végén az MSZP-kormányzás három legfőbb hibája közt említette Bős-Nagymaros 1998 elején történt erőltetését.

Az Új Széchenyi Terv 2011 januárjában kiadott dokumentumába a dunai gátak tervét az utolsó pillanatban becsempészők azonban elfelejtették Lendvai Ildikó intelmeit, és a Nemcsók János által megkezdett úton haladtak tovább. "Amikor sikerül elérni a társadalom jelentős többségének támogatását, a Duna többlépcsős duzzasztását célszerű megkezdeni." - lehetett olvasni. Az ÚSZT szakértői emellett vagy nem ismerték, vagy lényegtelennek tartották a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának hajózással kapcsolatos észrevételeit, amelyek szerint Magyarországnak nemzetközi kötelezettségei szerint nem a VI. paraméterű viziút, hanem csak a IV. hajóosztály paramétereit kell betartania; az ÚSZT ugyanis még mindig a VI. viziút kiépítésének szükségességét vetíti előre. Nehéz nem élni a gyanúperrel, hogy valakik itt - saját önző lobbyérdekeik mellett - uniós lobbyérdekeket próbáltak követni szolgai módon.Az elfogadott szakmai megállapításokkal szögesen ellentétes kinyilatkoztatásokat is találhattunk az ÚSZT hajózással foglalkozó - azóta javított - fejezetében. Mert ki ne tudná, hogy a duzzasztás lassítja a vízfolyást, a duzzasztott folyó medrében növekszik az iszaposodás, a nehézfémek, a szennyezők feldúsulnak és belemosódnak a szűrőrétegekbe, veszélyeztetve az ivóvízbázisokat. A szakértő viszont a vízbázisok veszélyeztetetése helyett azok védelmét látta a duzzasztásban, a hajóút kiépítésében: a "hajóút folyamatos üzemeltetésének megoldása további járulékos előnyöket jelent társadalmi szinten: ...A parti-szűrésű vízkivételek, valamint a vízbázisok védelme biztosítva van". Riasztó tájékozatlanságra vall az is, hogy az ÚSZT szakértője szerint " .... A dunai vízi út a 2,5 m merülésű vízi járművek folyamatos és korlátozás nélküli közlekedésére alkalmassá válik..." Holott a Duna a maximális műszaki feltételek biztosítása esetén is legfeljebb az év 300 napján hajózható. A Kárpát-medence sajátos, gyakran szélsőséges meteorológiai viszonyai miatt ugyanis számos esetben (ködös napok, tározók befagyása, jelentős árvizek) hajózási tilalmat rendelnek el. Kevesen tudják, hogy a mai kor hajózási követelményeihez képest alacsonyra épített Lánchíd nagy árvízkor a hazai Duna-szakasz egyik legfőbb szűkülete. Bontsuk talán le Lánchidat a hajózás és a szakértők kedvéért? Azaz a Dunán hatalmas ráfordítással épített, a Duna ivóvízbázisait és tájképi értékeit tönkretevő duzzasztókkal sem lehetne 100 %-osan hajózhatóvá tenni a Dunát: a jelenlegi csaknem 70 %-os hajózhatóságot még 90 %-ra sem tudnák növelni - ez az, amit a Pattantyús professzor tanait nem valló szakértők gyakran elhallgatnak.

Az ÚSZT-ben előirányzottak külpolitikai szempontból kifejezetten hátrányos helyzetbe hozhatták volna a magyar felet a mai napig lezáratlan bős-nagymarosi jogvitában és a vízmegosztási tárgyalásokon.A magyar-szlovák vízmegosztási tárgyalások alapját ugyanis mindeddig az képezte - és a külügyminiszter egyik legutóbbi nyilatkozata szerint továbbra is ez képezi -, hogy a Magyar Köztársaság, a hágai ítéletből kiindulva, a bős-nagymarosi terv szerinti alsó vízlépcső megépítését elvetettnek tekinti, és arról vitát sem nyit. Így az Új Széchenyi Tervben lévő - azóta törölt - duzzasztási terv szögesen ellentétes volt az eddigi és a jelenlegi magyar hivatalos állásponttal. Nyomasztó, hogy a háttérben olyan emberek tevékenykedtek, és, kitudja, tevékenykedhetnek még ma is, akik szűk csoportok lobbyérdekeit fölébe helyezik az ország gazdasági, ökológiai és külpolitikai érdekeinek, és akik miniszterek tudta nélkül próbálták és merték átírni a hágai jogvitában képviselt hivatalos magyar álláspontot - reméljük nem következmények nélkül.

Ami itt történt, most már, remélhetőleg, nem torkollik tragédiába, most már talán csak tragikomikus közjáték marad, de így is mindenkit figyelemre int. És azt sem szabad elfelejteni, hogy még mindig a hazai vízügy meghatározó és befolyásos tagjaiként keverhetik a háttérben a lapokat azok a szakértők, akik az MSZP kormányzás alatt a dunakiliti duzzasztó beüzemelését szorgalmazták a médiában, akik a szigetközi Duna-szakasz több helyen történő megduzzasztását követelték éveken keresztül, és akik sosem mondtak le arról, hogy felépítsék a nagymarosi erőművet - ezzel is folyamatosan gyengítve pozíciónkat a még le nem zárult hágai jogvitában.Nem tudjuk még, hogy kik akarták a Duna mozgalom és a Fidesz, a kormányzat közé begurítani a viszály almáját, talán, hogy a tét nélküli médiabotrány után most egy ökológiai belháborút robbantsanak ki. Mint Strasbourgban a médiatörvény miatt kirohanó, "zöldliberális" Daniel Cohn-Bendit, akit mint "zöldet" és mint "liberálist" cseppet sem zavart, hogy az unió - a magyar érdekekkel, a magyar Duna mozgalom és a zöldek álláspontjával szemben, az ökológiai szempontokat, Magyarország függetlenségét és a rendszerváltozáshoz vezető hatalmas népmozgalmat semmibe véve - duzzasztókat és hajósztrádát szeretne látni az élő Duna helyén.