Az "Összecsapás készül a Duna fölött" c. cikkben (2005. szeptember 16.) olvashatók miatt akár örvendezhetnénk is, hogy a magyarok végre a fenntartható tájrehabilitáció mikéntjén kapnak hajba, és nem azon, hogy hogyan termeljenek áramot a Dunán. Mára, a környezetvédők több évtizedes küzdelme után, kormányzati szinten is elfogadottá vált, hogy Szigetközben nem erőművekre, duzzasztókra, hanem a Duna elterelését megszenvedő táj újraélesztésére van szükség.

Először is le kell szögezni, Szigetközben jó megoldás nem létezik, a Duna elterelése előtti állapotokat nem lehet visszaállítani. Természetesen mindent meg kell tenni, hogy Szigetközt páratlan táját és élővilágát megőrizzük. Ennek mikéntjéről folyik a vita, hogy az egy évtizede működő - megalkotásakor ideiglenesnek elnevezett - vízpótlást milyen, nem csak hatékonyabb, de természetközelibb rendszer váltsa fel.

Szigetköz legértékesebb részének, a hullámtér nagy részét kitevő mellékágrendszernek adott vízmennyiség mellett sajátos vízdinamikára is szüksége van. Ehhez nem csak a rendszeres árvizek tartoznak hozzá, mikor a folyó nagyvíz idején kilép medréből és építi-rombolja a partokat, de a hullámtérnek az időszakos és részleges kiszáradása is. A jelenlegi vízpótlásnál ezek a szempontok egyáltalán nem érvényesülnek, emiatt az itt honos ökoszisztéma folyamatosan degradálódik.

A tájrehabilitációs tervnek természetszerűleg összhangban kell lennie a hágai per döntésével is, amely nem csak azt mondja ki, hogy ami megépült azt nem kell lebontani, de ami nem épült meg, azt nem kell megépíteni (azaz Magyarország köteles elfogadni a dunacsúnyi tározó, a bősi erőmű és a kettőt összekötő felvízcsatorna létét, de nem kötelezhető újabb duzzasztók és erőművek építésére). A hágai döntés azt is egyértelműen kimondja, a bősi erőmű áramtermelését Szigetköz ökológiai vízigényével kell összhangba hozni, azaz a közösen üzemeltetett erőműrendszer keretein belül az áramtermelés joga nem élvez elsőbbséget a környezet, az ivóvízbázis, és az itt megtalálható sajátos élővilág védelmével szemben. Ennek megfelelően a mindenkori vízmennyiség legalább ötven százaléka Magyarországot illeti meg.

A bősi felvízcsatornán a nagyhajóforgalom kikerüli Szigetközt, így megoldásként olyan tervet lehet kialakítani, amely nem számol a nagy merülési mélységű hajók áthaladásával. Azaz - a Duna teljes hosszán egyedüli szakaszként - a hajózás igényeire hivatkozó folyamszabályozásra Szigetköz térségében már nincs szükség!

A Duna Charta és Védegylet koncepciója, hogy a tájrehabilitációnak csak olyan megoldásait tartja elfogadhatónak, amely egy önnfentartó, emberi beavatkozást nem igénylő rendszert hoz létre, ahol a mellékágakban a víz szabadon követi a Duna természetes vízjárását.

Egyértelmű, hogy az 1880-as években kezdődött folyószabályozás előtti állapotokhoz nem lehet visszatérni, de az is nyilvánvaló, hogy a tervezett tájrehabilitációval nem csupán a Duna elterelése, hanem az 1960-as években végrehajtott munkálatok káros következményeit is - mikor a mellékágrendszert lezárták a főágtól - orvosolni kell.

A legfontosabb feladat a jelenleg teljesen elkülönülő főmeder és a hullámtéri mellékágrendszerek összekapcsolása. Ez csak a főmeder vízszintjének jelentős megemelésével lehetséges.

Keresztgátak, duzzasztók, gátak, fenékküszöbök építését nem tartjuk elfogadhatónak, mert minden, a mederbe épített műtárgy a folyó adott állapotát próbálja rögzíteni, és ez a természetes vízjárással szembeni folyamatos küzdelmet igényel. Szigetközben a tíz éve működő vízpótlás nyilvánvalóvá tette, hogy a vízügy a vízpótlás részeként épített műtárgyak védelme érdekében tudatosan próbálta kizárni az árvizeket a hullámtérből. Mikor ez a megemelkedett vízhozam miatt nem sikerült, a műtárgyak jelentősen károsodtak. Következtetésként levonható, rendszeres árvizek csak gátaktól, fenékküszöböktől és szűkítőktől mentes Dunába és hullámtérbe engedhetők be.

A Duna Charta és a Védegylet javaslata szerint a szigetközi Duna szakaszon a főmeder és a mellékágak közötti kapcsolatot nem duzzasztással, keresztgátakkal vagy új folyómeder mesterséges kialakításával kell visszaállítani, hanem a főmeder kaviccsal való részleges visszatöltésével. Az ehhez szükséges anyag jelentős része helyben megtalálható. A Duna szabályozásnál a főág kialakításához illetve a mellékágak lezárásához felhasznált nagy mennyiségű bazaltkő, a mellékágak torkolatának természetes és mesterséges feltöltését megszüntető kavicskotrás által kinyert anyag, valamint a hullámtérben több helyen megtalálható hatalmas kavicsdombok csak részint fedezik azt az anyagszükségletet, amit a Duna medrébe vissza kell tölteni. A visszatöltéshez szükséges kavics nagyobb hányadát a főmeder kiszélesítésével lehet nyerni. Ehhez a jelenlegi 300?380 m helyett 400?450 m széles főmedret kell kialakítani. Hangsúlyozni kell, ezt a partszélesítést alapvetően nem munkagépekkel kell elvégezni, a partfal tervszerű megbontása után és az árhullámok biztosítását követően a mederszélesítés jó részét a Dunára "lehet bízni". Áradásokkor a megbontott partfal eróziója következtében jelentős mennyiségű kavicsanyag jut a mederbe, amely majd fokozatosan magasítja a Duna medrét. A mederben hordalékcsapdákkal lehet megakadályozni, hogy a víz ne görgethesse tovább a kavicsot.

TermĂŠszetesen ehhez a DunĂĄba jelenleg juttatott 20 szĂĄzalĂŠknĂĄl jĂłval tĂśbb vĂ­zre van szĂźksĂŠg, ĂŠs ez nem alaptalan kĂśvetelĂŠs, mert a hĂĄgai per dĂśntĂŠse szerint a Duna mindenkori vĂ­zhozamĂĄnak legalĂĄbb 50 szĂĄzalĂŠka MagyarorszĂĄgot illeti meg.

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Szigetközben nem lehet károkozás nélkül a tájat rehabilitálni, aki ilyet mond, az valótlant állít. Lényeges viszont, hogy a tájrehabilitálással szükségképp együttjáró tájrombolás Szigetköz mely részeit érinti! A Duna Charta és a Védegylet tervének műszaki munkálatai Szigetköz értékes részét, a hullámteret, a szövevényes folyóágakat és az általuk határolt szigeteket gyakorlatilag nem érintik. A Duna kiszélesítésével átalakítja a kevésbé értékes Duna partját, azt a területet, ami ma természetközelinek legkevésbé mondható, hisz tíz éve mesterségesen kialakított, széles dózerút vezet végig a folyó mentén. A dózerút mellett lévő fák kivágásával riogatni az embereket -mint Droppa György teszi - roppant álságos, hisz ezek kivétel nélkül tájidegen, ültetett ipari nemesnyárasok, melyek lecserélése őshonos fafajtákkal természetvédelmi okok miatt amúgy is elkerülhetetlen, ha nemzeti parkot akarunk kialakítani. Ugyanúgy, aki ismeri a Duna partján végig vezető mesterséges dózerút környékét, biztos nem akarná a "humuszréteget" letermelni róla - mint Droppa javasolja.

Igen lényeges, hogy az így kialakított, kiszélesített, de magasabb medrű Duna gátaktól mentes marad, azaz nem egy lépcsőzetes, hanem egyenletes vízszintet hozunk létre a Dunában! Nyilvánvalóan valótlan Droppa azon állítása, hogy Szigetköznek ez a fajta újjáélesztése csak az újonnan kialakított Duna meder környékén fejtené ki hatását, ugyanis az egyenletes, és megemelt szintű Duna vize minden mellékágba akadály nélkül be tud jutni, hasonlóan mint az 1960-as évek előtt. Nagyon fontos, hogy ez a terv nem hogy nem igényli, de egyenesen fel kívánja számolni a hullámtérben jelenleg megtalálható több tucat, a mellékágakat duzzasztó gátakat és szűkítő gátakat. Mint már hangsúlyoztuk, ez a tájrehabilitációs terv a szigetek világához, a fonatos holtágak szövevényéhez nem nyúlna hozzá, és annak alakítását a továbbiakban a Dunára bízná.

A Duna Kör ügyvivője, Droppa György által propagált kanyargós, vagy úgynevezett meanderező Duna terv számos ok miatt elfogadhatatlan. A tervük, amelyet a folyószabályozások előtti állapotok visszaállításaként mutatnak be, valójában egyáltalán nem állítaná vissza a Duna másfél évszázaddal ezelőtti állapotát, hanem Szigetköz és a Duna újabb olyan totális vízügyi szabályozása történne meg, amely alapvetően figyelmen kívül hagyja az ökológiai szempontokat.

Droppáék több meglévő mellékág mesterséges összekapcsolásával egy kanyargós "főágat" kívánnak létrehozni, amely hol a magyar szigetközi, hol szlovák csallóközi területen haladna. Ez a végeredményben mesterséges, összességében sosem létező folyóág többször keresztezné a Dunát, ahol gátak segítségével kényszerítenék a vizet arra, hogy ne a régi Öreg Duna medrében, hanem az újjonan kialakított ?fő?mederben folyjon tovább. Ez az az új, mesterségesen összekötött folyóág végigtekeregne Szigetközön és Csallóközön mintegy 40 kilóméter hosszúságban, és látná el vízzel a többi mellékágat.

Megjegyzendő, hogy a Szigetközben jelenleg üzemelő - és mindenki által egyöntetűen rossznak ítélt - vízpótlásnak teljesen hasonló az alapelve: a Szigetköz felső részén lévő Dunakilititől az alsó részen található Ásványráróig mesterségesen összekötöttek meglévő - gyakran erősen kanyargó - mellékágakat, és a Dunakiliti felett megduzzasztott Duna vizét ezen a hosszan elnyúló, kanyargós, de végeredményben mesterségesen kialakított ágon vezetik végig. A meglévő vízpótlást joggal nevezhetnénk ?félkanyargós? Dunának, hisz ez Droppáék "kanyargós" Duna tervétől leginkább csak abban különbözik, hogy nem megy át a szlovák oldalra.

Mik azok a pontok, melyek Droppáék meanderező tervében elfogadhatatlanok?

Először is az, hogy a Duna ezen a szakaszon soha sem volt meanderező. Szigetközben és Csallóközben a Duna eredendően egy főág nélküli fonatos ágrendszerre szakadt szét, és csak a Duna 1880-as évekbeli szabályozásánál alakították ki azt a főágat, amelyet ma Öreg Dunaként ismerünk - természetesen ez a főág sem meanderezett.

De Droppáék terve még csak nem is meanderező, mert a meanderező folyó lételeme, hogy a kanyarulatait állandóan változtatja, építi, egyre növekvő, majd lefűződő hajtűkanyarokat kialakítva. Droppáék terve, a kanyarulataiban rögzített meanderező folyó nem létező kategória. Hogy lehet egy meanderező, a kanyarulatait természeténél fogva állandóan változtató folyót arra kényszeríteni, hogy rögzített mederben folyjék? Gátakkal. Droppáék ?meanderező? terve a 40 km-es hosszúságú szigetközi szakaszon 8 fenékküszöbbel, vagy más néven bukógáttal zárja el keresztbe a Dunát, amelyek rögzítik a kanyarulatok fix pontjait, és megakadályozzák, hogy a víz ne a természetes régi medrébe, az Öreg Dunában folyjon. (Talán mellékes, de megemlítendő: a jelenleg üzemelő vízpótláshoz csupán 1 fenékkküszöböt építettek 1995-ben a Droppáék javasolt 8 helyett, és annak az egy megépítésének az egyik leghangosabb ellenzője maga Droppa György volt).

A Duna Kör ezt, a Dunát 8 gáttal elzáró, és egy új fő folyómedret önkényesen kijelölő és kialakító javaslatukat propagálja úgy, mint egy ökológikus visszatérés a Duna múltbéli természetes állapotához.

A nyolc fenékküszöb lépcsős vízszintet hoz létre a Dunán, ezért a fenékküszöbök alatt lévő, a Dunából eredő mellékágak beömlő torkolatai ugyan úgy a szárazon lesznek, mint ma. Emellett a fenékküszöbök hajózhatatlanná is teszik a Dunát (hacsak nem szerepel a tervben zsilipek működtetése), és a gátak felett egyúttal 8 erősen lecsökkent vízsebességű tavat hoznak létre, melyekben a fokozott hordalékülepedés, az eliszaposodás és a víz szennyezése ugyan úgy várható, mint a Duna Kör által is oly sokszor elátkozott dunacsúnyi tározóban.

Szigetközt nem csak térképről ismerő ember még több ponton is íróasztalszagúnak érzi a Duna Kör tervét. Azoknak a mellékágaknak a java, amelyekből főágat kreál a terv, meglehetősen sekélyek, azaz kis keresztmetszetűek ahhoz, hogy nagyobb mennyiségű vizet szállítsanak, a jelenleg beléjük juttatott vízmennyiség is épp hogy ?elfér? bennük. Azaz, ha több vizet akarunk ezen az új főágon végigvezetni, szükségképp kotrással kell kimélyíteni az új főágat a teljes hosszúságában. (Ha meg csak ugyanannyit amennyit most, akkor mire föl az egész tájépítősdi, miért nem hagyjuk meg a jelenleg üzemelő, Droppáék tervével nagymértékben megegyező elvű "félkanyargós" vízpótlást?)

Ugyancsak alapvető probléma a tervvel, hogy Szigetköz mellékágainak nagy része, különösen a cikolai és lipóti mellékágak, a Dunához közvetlenül (értve ezen: más mellékágak közvetítése nélkül) kapcsolódtak, a Dunából közvetlenül kaptak vizet. Hogy jut majd ezekbe a mellékágakba víz, ha Droppáék kanyargós Duna terve messze elviszi az új főágat a Dunától, konkrétan a cikolai és lipóti mellékágrendszertől? A megoldás csak az lehet, mint a most üzemelő ?félkanyargós? vízpótlásnál: a fő vízpótló ágtól távol eső mellékágakban duzzasztással emelik meg azt a kevés pangó vizet, ami oda jut. Valószínűleg kevesen tudják, hogy jelenleg Szigetközben több mint 30 gát, szűkítőgát, bukógát segítségével ?kormányozzák? a főágnak kijelölt folyóágba a vizet, illetve duzzasztják a többi mellékágba a vizet! Droppáék kanyargós Duna terve, amelynek valójában hasonló az alapelve mint a jelenlegi vízpótlásnak, szükségképp épít ezeknek a mellékágakat elzáró gátaknak a létével. A Dunára és a mellékágakba épített fenékküszöbök, gátak nem csak a természetes vízi világot teszik tönkre. Folyamatos karbantartást igényelnek, azaz a szigetvilágban az elmúlt 10 évben, a jelenlegi vízpótlás műtárgyainak karbantartásához kiépített út és hídrendszer további fejlesztése várható. (Jelenleg csaknem az összes sziget megközelíthető gépjárművel, amit vonzza a gépkocsis kirándulókat, horgászokat, és megszünteti a szigetvilág zavartalanságát).

Szigetköz évezredek folyamán kialakult szövevényes mellékágrendszere és az azt tápláló Duna, valójában egy rettenetesen bonyolult, dinamikus, de stabil és önnfenntartó - emberi beavatkozást szükségképp nem igénylő - áramlási rendszer. Aki ezt a rendszert önkényesen át akarja alakítani, annak először ezt a nagyon bonyolult áramlástani problémát illene modellezni.

A Duna Kör úgy akarja átalakítani Szigetközt, hogy részéről semmiféle komoly áramlástani számítások nem készültek. Emellett a kanyargós Duna tervük még csak gyakorlatilag sem megalapozott. Habár a Duna igen kis vízhozamú (25 m3/sec), felső folyásánál egy rövid - mellékágrendszer nélküli - szakaszt kanyargóssá tettek, de az elvégzett tájrehabilitációból nyert tapasztalatokkal igen felelőtlen és veszélyes kísérlet lenne az Európában egyedülállóan nagy kiterjedésű mellékágrendszerű szigetközi Dunát természetellenesen kanyargóssá, "meanderezővé" alakítani.

A Védegylet terve nem akarja átalakítani a mellékágrendszert és annak kapcsolatát a Dunával, csupán azt tűzte ki céljául, műszaki beavatkozásával az Öreg Dunán biztosítsa azt a vízszintet és vízsebességet, amely több mint egy évszázadon át megbízhatóan tartotta fenn a mellékágrendszer stabil viszonyait.

A Védegylet és a Duna Kör vitájában nem a politika csap össze két környezetvédő szervezet között. A Védegylet ökológikus szemléletű, az Öreg Dunát létében megtartó, a mellékágrendszer gátjakat felszámolni kívánó tájrehabilitációs koncepció ütközik egy olyan tájépítő felfogással, amely felelőtlenül, egy mesterséges folyóág kialakítása mellett 8 gát építésével megszüntetné az Öreg Dunát mint folyamot, és a holtágrendszerbe is további gátakat kívánna építeni.

A tervek megítélésénél lehet számokkal dobálózni, nagyvonalúan alábecsülni a saját és felülbecsülni a másik tervének a költségeit, lehet a mederfeltöltésnél a folyó által elvégzett munkát teherautó szállítás költségben számolni. A bős-nagymarosi erőműrendszer kapcsán a számokkal való dobálózás húsz éve folyik, mindent és mindennek az ellenkezőjét "megbízható" számadatokkal támasztották alá az érdekeltek. Megszoktuk már, hogy egy hibás koncepció utólagos kiadásai többszörösére emelhetik a becsült költségeket.

Teljes cikk: Hozzászólás a Szigetköz-vitához Szerző: Bárdos-Deák Péter Népszabadság, 2005. november 4.

A VĂŠdegylet a Duna-ChartĂĄval egyĂźttmĹąkĂśdĂŠsben azĂŠrt kĂźzd, hogy 1. a DunĂĄn tovĂĄbbi gĂĄtak ne ĂŠpĂźljenek 2. a SzigetkĂśz helyreĂĄllĂ­tĂĄsa megvalĂłsuljon 3. az OrszĂĄggyĹąlĂŠs alkosson tĂśrvĂŠnyt a DunĂĄrĂłl.