Egy közlemény hátteréről – apró bepillantás egy kapcsolatrendszerbe

A Győr-Moson-Sopron megyei MSZP elnökségének nyilatkozata dr. Illés Zoltán konferencia megnyitója után

A Duna Charta 2012. október 26-án tartotta konferenciáját a Magyar Tudományos Akadémia székházában, a konferenciát dr. Illés Zoltán környzetügyért felelős államtitkár nyitotta meg. Beszédét a program csúszása miatt 14.15-kor kezdte, és körülbelül 14.30-kor fejezte be, amelyben többek közt elutasította, hogy a hazai Duna-szakaszon, így Szigetközben, bárminemű duzzasztó, fenékküszöb épüljön. Ehelyett célként azt jelölte meg, hogy Szlovákia a Duna vizének minimum 50 %-át visszavezesse az eredeti mederbe. Illés Zoltánnak a Duna duzzasztását elutasító beszédére már 6 órával később, este fél 9-kor a Kisalföldben megjelent az MSZP megyei elnökségének indulatos közleménye.
„Azzal, hogy a Duna Charta konferenciáján semmibe vette 80 ezer szigetközi és a Szigetköz ügyéért aggódó magyar véleményét és akaratát, túlment minden határon. Felelős vezetőként nem teheti meg, hogy egyedüli, egyszemélyes döntéseket hozzon! A világon egyetlen egy olyan kormány sincs, amelyik szembe megy egy térség, egy régió egységes akaratával. „ 
(http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/mszp_fekezze_meg_a_fidesz_illes_zoltant/2304162/)
Ugyanez a nyilatkozat másnap reggel jelent meg az Mszp honlapján (http://mszp.hu/hirek/fekezze_meg_a_fidesz_illes_zoltant)

A szigetközi duzzasztók építéséért küszködők megfeledkeznek arról, hogy a közlemény megfogalmazása szerinti „80 ezer szigetközi és a Szigetköz ügyéért aggódó magyar” egyáltalán nem azt írta alá a Kisalföld népi kezdeményezésében a Vizet a Dunába szlogenű aláírásgyűjtésben, hogy 3 gát építését követeli a magyar kormánytól, hanem azt, hogy, idézzük: „Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés napirendjére tűzze a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását?” Azaz Illés Zoltán álláspontja egyáltalán nem ellentétes a 80 ezer szigetközi aggódó véleményével. Mindenesetre tanulságos, hogy a Vizet a Dunába kampány alatt a szigetközi Öreg Duna-meder, valamint a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási problémáinak megvitatását pártoló aláírások hogyan változtak át egyesek kommunikációjában azzá, hogy 80 ezer ember azt írta alá, hogy duzzasztókat építsenek a szigetközi Duna-szakaszra.

A kapcsolatrendszer, aminek következtében a Kisalföldben előbb jelent meg a Győr-Moson-Sopron megyei MSZP elnöksége nyilatkozata, mint az MSZP honlapján, eléggé átlátható, és nem is meglepő, hisz a szigetközi Duna-szakasz duzzasztási terveit jegyző Szite elnöke korábban a mosonmagyaróvári MSZP frakcióvezetője volt. (http://www.mosonmagyarovar.balszemmel.hu/page.php?12)

Mi fűzhető ehhez hozzá? Idézzük Illés Zoltánnak a Kisalföld aláírásgyűjtésével kapcsolatos nyilatkozatát, amely a Lánchídrádióban 3 hete hangzott el: "...ez az egész egy politikai manőver. Az se véletlen, akik kezdeményezték ezt a dolgot, az se véletlen, milyen újságban indult el ez a dolog. Az sem véletlen, milyenek voltak a követelések, aztán ezt hogyan forgatták ki, változtatták meg. ….” Lánchíd Rádió: Kilátó, 2012. X. 3. (http://mno.hu/?block=mno_video_popup&param=media_id=59094)

Csak sajnálhatjuk, hogy a Szite duzzasztásos tervének pártolói közt Fideszes politikusok is vannak. Úgy látszik, hozzájuk nem jutott el Orbán Viktor 2012. január 18-i strasbourgi  nyilatkozata:
"A Duna Magyarországon a nemzeti identitás részét jelenti, ezért a legérzékenyebb kérdések egyike. … Ezért bármilyen beruházás, gát, zsilip, medermélyítés a Duna kapcsán, azt a magyarok nagy része úgy éli meg, mintha erőszakot tennének a saját folyóján. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni, és én itt inkább a környezetvédőkkel pendülök egy húron, bár nem vagyok süket az ipari érvekre sem, de azt gondolom, hogy politikailag ma inkább a környezetvédők felé billen a mérleg nyelve."
(http://atv.hu/videotar/20120119_rendkivuli_hirado_2012_01_18) - a vége felé, 6.45-től
(http://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=77)