Nyílt levél Szél Bernadetthez

Egyetért-e az LMP a folyók duzzasztásával, vagy kategorikusan elutasítja?

Tisztelt Szél Bernadett!
 
Az önmagát ökopártként definiáló LMP választási programjában a nagy folyóink fenntartható vízgazdálkodásával kapcsolatban sok konkrétum nem található, láthatóan kerülik a konkrét állásfoglalást a folyók duzzasztása kapcsán, miközben a közelmúltban komoly vízügyi tervek és határozott vízügyi kinyilatkoztatások láttak napvilágot, hogy a Dunán és a Tiszán gátakat, gátrendszereket és vízlépcsőket építsenek.

Az LMP programjában a környezetvédelem, valamint a közlekedés és kommunikáció fejezetének mindössze 1-1 pontjában található utalás arra, hogy mit tekintenek az alapvetően megoldandó vízgazdálkodási problémának: ezek szerint a víz-visszatartó vízkormányzás módszereit kívánnák alkalmazni, valamint, tudatosan fejlesztenék a vasúti és folyami kombinált szállítást.

Köztudomású, hogy a folyami szállítás fejlesztése leginkább a folyóink duzzasztásával, de legalább is erőteljes kotrásával oldható meg, amely beavatkozások nem összeegyeztethetőek a fenntartható folyóhasználattal.

A víz-visszatartó vízkormányzás pedig szögesen ellentétes vízgazdálkodási szemléletet is takarhat a mélyárterek felhasználásán át a folyók duzzasztásáig.  

Emiatt jelen nyílt levelünkben nyomatékkal kérnénk, hogy mindenki számára világosan foglaljon állást, hogy a vízgazdálkodási problémákat alternatív, fenntartható módon kívánnák kezelni, kategorikusan elutasítva bárminemű gátnak az építését a Dunán és a Tiszán, vagy a Jobbikhoz hasonlóan elfogadhatónak tartják-e, hogy Tiszára, illetve a Dunára, akár Szigetközben, vagy az alsóbb szakaszokon gátakat, duzzasztókat, vízlépcsőket építsenek.

Amiatt is fontosnak tartjuk ezt tisztázni, mert, egyrészt, az elmúlt években LMP-s szakpolitikusok megengedően nyilatkoztak a Dunára építendő gátakkal kapcsolatban (http://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=171), másrészt a korábbi ezirányú, a fenti kérdéseket firtató Önhöz intézett levelünkre (http://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=192) legnagyobb sajnálatunkra nem kaptunk semminemű választ.

2018. március 6.

Válaszát várva,

üdvözlettel:

a Duna Charta elnöksége nevében
Bárdos Deák Péter